Cseh Katalin: Ez az első uniós dokumentum, ami kimondja, Magyarország nem demokrácia
Ujhelyi István elmondása szerint „büszke magyarként” mélységesen elszomorítja Magyarország helyzete; a jelentés tartalmára kevéssé reflektálva felhozza a „vágtázó inflációt”, a növekvő rezsiköltségeket, és kárhoztatja a kormányt az állandó bűnbakkeresésért.
Nekünk jár a pénz, jár az európai uniós forrás, de nem azért, hogy az Orbán-kormány ellopja.
Cseh Katalin felszólalásában felhívja a figyelmet arra:
ez a jelentés lesz az első dokumentum, mely kimondja, hogy Magyarország nem teljes jogú demokrácia, és ezt fájdalmas lesz olvasni.
A momentumos politikus arra biztatja a jelentés szerzőit, hogy utazzanak Magyarországra, és találkozzanak azokkal az önkormányzatokkal, civilekkel, akik megszenvedik „az EU első autokráciájának” uralmát.
A magyar ellenzéki politikusok egyébként egyöntetűen azt javasolják az uniós döntéshozóknak, hogy a Magyarországnak szánt támogatásokat a magyar kormányt kikerülve, önkormányzatoknak, esetleg közvetlenül az „embereknek” ossza ki.

Friss bejegyzések
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás