Egyetlen magyar kormánytag, így Orbán Viktor miniszterelnök sem utazott el Strasbourgba, amit a kormány azzal indokolt, hogy „nem kaptak meghívót”. Azonban az Európai Parlament Médiaszolgálata arról tájékoztatta a Telexet, hogy
Az Európai Parlament belső szabályai alapján a tagállamok miniszterei alapesetben nem vesznek részt a vitákban, kivéve a Tanács soros elnökségét képviselő minisztereket.
Abban az esetben, ha a saját ügyében kap meghívást egy érintett kormány, akkor jellemzően a kormányfőt hívják meg. A meghívás nem automatikus, de mindkét fél kezdeményezheti a tagállami kormányfő részvételét, azonban ebben az esetben ez nem történt meg.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás