A Kreml szerint továbbra is fenyegetést jelent Ukrajna NATO-csatlakozási törekvése

A Kreml szerint Ukrajna nem tett le azon szándékáról, hogy csatlakozzon a NATO-hoz, pedig az ország ezen ambíciói továbbra is „fenyegetést jelentenek Oroszország biztonságára nézve”.

A friss közlemény szerint Ukrajna vélt csatlakozási szándéka azt üzeni, hogy

Oroszországnak a „különleges katonai hadműveletet” végre kell hajtania Ukrajnában.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy Ukrajna NATO-csatlakozásának ötlete jelenti „a fő fenyegetést” Oroszország számára, majd hozzátette, hogy ez még komolyabb hangsúlyt helyez nemzeti érdekeik biztosítására és annak fontosságára.

Mielőtt Oroszország februárban megtámadta Ukrajnát, Moszkva jogi garanciákat követelt arra vonatkozóan, hogy Ukrajna soha nem lehet tagja a NATO-nak. Sőt, a Kreml januárban azt mondta, hogy az 1997-es katonai állapotokat tartanák helyesnek, ami azt jelentené, hogy például Magyarországnak is ki kellene lépnie a NATO-ból. A katonai szövetség azonban nem zsugorodott, hanem bővült a háború kirobbanása óta: olyan, függetlenségükről híres országok nyújtották be tagsági kérelmüket, mint Svédország vagy Finnország.

(Reuters)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!