Többen is életüket vesztették Hollandiában, miután egy kamion a városi ünnepség közepébe hajtott

2022. augusztus 27. – 23:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több halálos áldozattal járó balesetet okozott egy kamion Hollandiában – írta a holland NOS. Egy kamion letért az úttestről, és az emberek közé hajtott, akik épp egy grillpartin vettek részt. A helyszínre tíz mentő és egy mentőhelikopter is érkezett, többeket kórházba szállítottak.

A kamiont, ami egy spanyol szállítócégé, műszaki vizsgálatnak vetik alá. A sofőr nem sérült meg, őt a rendőrök letartóztatták, az már biztos, hogy nem fogyasztott alkoholt. A szombat késő esti jelentések még három halottról szóltak, vasárnapra hatra nőtt a halálos áldozatok száma, a helyi rendőrség pedig azt közölte, hogy heten kórházba kerültek, egyikük állapota súlyos.

Az eset alig egy nappal azután történt, hogy a szomszédos Belgiumban, Brüsszelben is emberek közé hajtott egy kamionos. Ott szinte biztos, hogy szándékosan tarolta le egy kávézó teraszát a teherautót vezető férfi.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!