Az amerikai külügyminisztérium biztonsági figyelmeztetést adott ki, amelyben azt állítja, hogy Oroszország az elkövetkező napokban fokozott intenzitással igyekszik majd csapásokat mérni az ukrán civil infrastruktúrára és kormányzati létesítményekre, írja a Guardian.
Az amerikai hírszerzés hétfőn oldotta fel ezeknek az információknak a titkosítását – közölte egy, a hírszerzést ismerő, az AP hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselő. A riasztás egyben
arra hívja fel a még Ukrajnában tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el az országot.
„Ha robbanást hallanak, vagy ha megszólalnak a szirénák, azonnal keressenek fedezéket” – közölte a külügyminisztérium. „Ha otthon vagy épületben tartózkodnak, menjenek az épület legalsó szintjére, ahol a legkevesebb utcára néző fal, ablak és egyéb nyílás van; zárjanak be minden ajtót, és üljenek egy belső fal mellé, távol minden ablaktól vagy nyílástól”.
Friss bejegyzések
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás