Negatív lett a finn miniszterelnök drogtesztje

A finn kormány hivatalos tájékoztatása szerint negatív lett a finn kormányfő, Sanna Marin drogtesztje, amit azután csináltatott még a múlt héten, hogy szerdán több bulizós videó is kiszivárgott róla.

A hétfőn kiadott, Twitteren Sanna Marin által is megosztott közlemény szerint az augusztus 19-én elvégzett drogteszt nem mutatta ki kábítószer jelenlétét a finn miniszterelnök szervezetében. Az eredményért a Terveystalo nevű finn egészségügyi magáncég orvosa, Paavo Halonen kezeskedett, és az is kiderült, hogy Marin saját zsebből állta a tesztelést.

Marin múlt pénteken jelentette be, hogy drogtesztet fog csináltatni, miután csütörtökön úgy reagált a kiszivárgott videókra, hogy teljesen jogszerűen bulizott, cáfolta, hogy fogyasztott volna drogot és hozzátette, semmilyen takargatnivalója nincs ezzel kapcsolatban. Azt is elmondta, hogy teljesen cselekvőképes volt, de ennek ellenére sokan kritizálták őt az egyébként eredetileg magáncélra készült videók miatt.

Ahogy azt a Sanna Marinról szóló portrénkban is írtuk, nem ez az első eset, hogy a Finnországot fiatal harmincas nőként vezető miniszterelnöknek nem a szakmai képességeit, pozíciójához illeszkedő háttértanulmányait, rátermettségét veszik elő, hanem külsejét és magánéletét csócsálják.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!