Légi parádé nem volt, de azért elhúzott három Gripen Budapest felett

Az időjárás miatt elmaradt az augusztus 20-i ünnepségre tervezett légi parádé és tűzijáték Magyarországon, de az ünnepi tisztavatás közben átrepült három Gripen Budapest felett, az egyik piros, a másik fehér, a harmadik zöld csíkot húzott maga után, derül ki az eseményről készült helyszíni képekről – írja a Telex.
Szombat reggel nem sokkal 7 óra után egy olvasójuk azt jelezte, hogy Százhalombatta fölött 3-5 percenként 3 Grippen körözött, majd a Telex szerkesztőségének munkatársai közül többen is látták, ahogy Törökbálint és Buda fölött is elhúztak.
A magyar Honvédelmi Minisztérium is közzétett Gripen áthúzás címmel egy rövid videót:
Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. Az esemény kapcsán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is posztolt.
„Isten éltesse a magyar nemzetet, Isten éltesse mindazokat, akiket Ady Endrével szólva »magyarrá tett értelem, parancs, sors, szándék, alkalom«” – írta az elnök.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás