500 millió euró érkezett Brüsszelből Kijevbe, hamarosan újabb félmilliárdot utal az EU

2022. augusztus 1. – 15:46

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság hétfőn folyósította az Ukrajnának nyújtott 1 milliárd eurós makroszintű pénzügyi támogatás első felét, 500 millió eurót, a szintén 500 millió eurós második részlet kifizetésére kedden kerül sor.

Az Európai Parlament és az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács július 12-én fogadta el a rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatásról (MFA) szóló határozatot, mely összesen 9 milliárd eurós kedvezményes, hosszú lejáratú hitellel támogatja Ukrajna makrogazdasági stabilitását és „általános ellenálló képességét” Oroszország katonai agressziójával és az ebből fakadó gazdasági kihívásokkal összefüggésben. A hitel kamatköltségeit az EU fedezi.

Az Európai Bizottság hétfőn Moldovának is elutalt egy csekélyebb, 50 millió euró értékű MFA-támogatást, amelyből 35 millió euró hosszú lejáratú, kedvezményes feltételekkel nyújtott kölcsön, 15 millió pedig vissza nem térítendő támogatás. A Moldovának nyújtott segélyt a Bizottság azzal indokolta, hogy az ukrajnai háború negatív hatást gyakorol Európa alapból legszegényebb, a koronavírus-járványból épp kifelé lábaló országára, mely ráadásul az Ukrajnával szomszédos országok közül a legtöbb menekültet fogadta be (a helyi menekültviszonyokról érdemes elolvasni márciusi riportunkat). Júniusban egyébként Ukrajna és Moldova egy időben kapta meg az európai uniós tagjelölti státuszt.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!