Az amerikai házelnök elmenne Tajvanra, ami feltüzelte a kedélyeket Kína és az USA között

Az ukrajnai orosz invázió februári megindulása óta visszatérő témája a geopolitikai fejtegetéseknek, hogy a konfliktus és az arra adott nyugati válaszok milyen hatással lehetnek Tajvan jelenére és jövőjére nézve: felbátorítják-e Kínát, vagy pont ellenkezőleg, jelzik Peking számára, hogy a katonai területszerzés nem egyszerű és fájdalommentes dolog.

A Kínai Népköztársaság régi célja, hogy kiterjessze hatalmát a Pekingtől függetlenül működő szigetre, avagy saját megfogalmazása szerint „újraegyesítse Kínát” – ha kell, katonai erővel. Ennek keretében elvárja a világ országaitól, hogy elfogadják az „egy Kína” elvet, azaz hogy Tajvan a Kínai Népköztársaság része. Komolyabb katonai manővereket ugyanakkor 1996 óta nem folytatott Tajvan környékén.

Az Egyesült Államok ezzel szemben régóta igyekszik manőverezni a politikai realitások és az elvi megfontolások között: bár elismeri az „egy Kína” elvet, de csak számos erős, a tajpeji kormány autonómiáját és a sziget de facto különállását támogató megkötéssel; a kínai katonai fenyegetésekkel szemben pedig „stratégiai homály” (vagy szó szerint stratégiai kétértelműség) mögé bújik, azaz nyíltan nem árulja el, hogy hogyan reagálna, ha Kína lerohanná a szigetet.

Tajvanon a jelenleg hatalmon lévő politikai erők azt hangoztatják, hogy a sziget sosem volt a Kínai Népköztársaság része, ebből fakadóan az újraegyesítési szöveg értelmetlen (bár az ellenzék egyes részei hisznek az „egy Kína” elvben, annyi megkötéssel, hogy a tajpeji vezetés jelenti a legitim Kínát). A tajvaniak nagy többsége felmérések szerint elsősorban tajvaninak, és nem kínainak tartja magát, és azt szeretné, ha megmaradna a status quo, és békében élhetnének tovább.

Ezt a törékeny egyensúlyt az utóbbi években több oldalról is elkezdték ingatni:

• Tajvanon jelentősen megerősödtek a függetlenségpárti politikai és társadalmi erők, és bár a nyílt függetlenség kikiáltását a jelenlegi kormány sem meri meglépni (ez Peking szerint azonnali támadást vonna maga után), a korábbiaknál markánsabb külpolitikát folytat, és igyekszik politikai támogatást szerezni gazdasági erejét, valamint Kína nyugati megítélésének romlását és az amerikai–kínai feszültségeket kihasználva.
• A Kínai Népköztársaság Tajvan környékén és más, az általa belvizének tekintett nemzetközi tengereken is növelte katonai aktivitását, a kínai flotta ma már mennyiségi szinten verseng az amerikaival, és vannak olyan spekulációk is, amelyek szerint Hszi Csin-ping kínai elnök-pártfőtitkár életművének egy fontos célja az újraegyesítés beteljesítése.
• Az Egyesült Államok Kína növekvő katonai és politikai erejére válaszul igyekszik ázsiai szövetségeseivel karöltve növelni amúgy is erős jelenlétét Kína közvetlen szomszédságában, miközben Joe Biden amerikai elnök az amerikai–kínai „stratégiai versengés” hevében többször arról beszélt, hogy az Egyesült Államok megvédi Tajvant, és egyszer az is kicsúszott a száján, hogy Tajvan független. Bár a Fehér Ház később minden esetben igyekezett leszögezni, hogy a hivatalos amerikai álláspont nem változott, és nem mondják meg, hogy megvédik-e Tajvant, ezek a cáfolatok Pekingben nem hangzanak túl szavahihetőnek.

Ebben a helyzetben jött Nancy Pelosi, az amerikai törvényhozás alsóháza, a képviselőház demokrata párti elnöke, és eldöntötte, hogy ellátogat Tajvanra, ami ismét feltüzelte a kedélyeket.

Peking katonai válaszlépésekkel fenyegetett Pelosi látogatása esetén, amelyet a kínai vezetés a tajvani függetlenség amerikai támogatásának és az „egy Kína” elv megsértésének tart. Ennek fényében még amúgy a Kína feltartóztatását támogató amerikai elemzők is azt írták: az út nem járna különösebb gyakorlati haszonnal, miközben nagyon veszélyes lenne a jelenlegi felfokozott helyzetben.

Nem gyakori esemény

Pelosi eredetileg áprilisban tervezett Tajvanra látogatni, hogy az amerikai törvényhozás támogatásáról biztosítsa a sziget vezetését, de akkor nem sokkal az út előtt elkapta a koronavírust, ezért elhalasztották a vizitet. A házelnök ezt most tervezte pótolni, amiből Washingtonban és Pekingben is botrány lett.

A kongresszus az amerikai kormánynál hagyományosan keményebb álláspontot képvisel Tajvan kérdésében, és Pelosi személyesen is a Kínai Népköztársaság egy régi és heves bírálójának számít. Ezzel együtt a házelnöki vizitek nem gyakoriak: legutóbb a republikánus Newt Gingrich személyében 25 éve járt az amerikai képviselőház első embere a szigeten.

Pelosi a jelek szerint úgy véli, hogy a jelképes vizit a Tajvan védelme iránti amerikai elkötelezettség kinyilatkoztatását szolgálja, amely segíthet eltántorítani Kínát a sziget elleni agressziótól. Mások szerint pusztán arról van szó, hogy Pelosi szereti a nagy gesztusokat, és a tajvani vizit is egy ilyen jelképes lépés lenne részéről.

Ezzel a kormány nem ért egyet. Joe Biden az útról azt mondta, hogy a védelmi minisztérium nem tartja jó ötletnek a dolgot, és számos amerikai elemző és név nélkül nyilatkozó diplomata szerint épp elég feszültség van jelenleg Kína és az Egyesült Államok között ahhoz, hogy tovább feszítsék a húrt egy olyan látogatással, amely egyébként semmilyen gyakorlati eredménnyel nem jár.

Ugyanakkor az amerikai törvényhozás külön hatalmi ág, amelyre az elnöknek és a kormánynak nincs ráhatása, így technikailag nem tudják megakadályozni a vizitet.

Kínában ez nem sokakat hat meg. A héten a kínai védelmi minisztérium bejelentette, hogy nem nézné ölbe tett kézzel a vizitet, és „határozott lépéseket tesz bármiféle külföldi beavatkozás megakadályozása érdekében”. Hszi Csin-ping pedig csütörtöki, két és fél órás videókonferenciájukon azt mondta Bidennek, hogy „aki tűzzel játszik, megégeti magát”, más szóval az Egyesült Államok jobban tenné, hogyha távol tartaná magát Tajvantól.

Biztonsági dilemma

Egy visszatérő, bár gyenge lábakon álló spekuláció, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetése egy olyan világban él, ahol elképzelhetetlen, hogy a Demokrata Párt egy prominens politikusa saját belátására cselekedjen, és szembe menjen az elnök és a párt politikájával.

Ha ez is a helyzet, Joe Biden folyamatos elszólásai jelentősen megnehezítették a tisztánlátást. Lu Hsziang, a kínai társadalomtudományi akadémia hongkongi kutatóintézetének vezetője szerint míg Donald Trump exelnök alatt az Egyesült Államok „szándékosan kiszámíthatatlan volt”, addig Biden alatt „szándékolatlanul kiszámíthatatlan”, ami miatt Pekingben kevésbé értik, mi folyik most Washingtonban.

Kína szemszögéből mindenesetre arról van szó, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei körülzárták az országot katonailag, amivel veszélyeztetik Kína biztonságát, és megpróbálják korlátozni és feltartóztatni Kínát érdekei érvényesítésében. Peking számára nincs kompromisszum Tajvant illetően, és a sziget helyzetét belügyüknek, sőt a Tajvani-szorost is belvizüknek tartják, ahol semmi keresnivalója az amerikai vagy más haditengerészetnek (amelyek hajói olykor demonstratíve elhajóznak Tajvan körül).

Ezzel szemben az Egyesült Államokban és számos ázsiai fővárosban a képlet úgy néz ki, hogy Kína gazdasági, katonai és politikai megerősödése felborítja az eddig számukra kedvező erőviszonyokat, és területi követeléseivel és katonai manővereivel Kína az, amely fenyegeti a szomszédos országok biztonságát és érdekeit. Ez a klasszikus biztonsági dilemma helyzete, amikor mindkét fél offenzívnak tartja a másik fél, és defenzívnek a saját lépéseit.

A probléma az ilyen esetekben, hogy mindkét félnek nehéz türtőztetnie magát, ami miatt Joe Biden számára is komoly kihívás Pelosi esetleges látogatása. Egyrészt a közelgő novemberi félidős választások előtt az elnök nem akar „gyengének tűnni” Kínával szemben, miközben a republikánusok lépten-nyomon azzal támadja őt, hogy nem tesz eleget Peking feltartóztatása érdekében.

Az út lemondása másrészt azt a benyomást kelhetné Pekingben, hogy az Egyesült Államok könnyen csuklóztatható, ami felbátoríthatja a kínai külpolitikát.

Másfelől Bidennek egy újabb nemzetközi válság sem hiányzik az ukrajnai orosz invázió után, és az amerikai kormány az elszaladó infláció és az élelmiszer- és energiaválság miatt is inkább a nemzetközi feszültségek kordában tartásában érdekelt. Ezt jelezte Biden és Hszi hosszú csütörtöki beszélgetése is, amelyen a sok nézeteltérés és konfliktusforrás felemlegetése mellett azért mindkét vezető megjegyezte, hogy nem akarnak balhét.

Tajvanon nyugalom van, Washingtonban idegesek

Bár az amerikai sajtóban az is felmerült, hogy a kínai légierő megpróbálhatja megakadályozni, hogy Pelosi leszálljon Tajvanon, ezt amerikai és tajvani források nem tartják reálisnak. A védelmi minisztérium mindenesetre válságtervekkel készül a vizit tervezett idejére.

Tajvanon pont a napokban fejeződött be egy nagyszabású hadgyakorlat, amelyen egy kínai invázió elhárítására készültek fel. Caj Ingven tajvani elnök pedig arról beszélt egy keddi fórumon, hogy az ukrajnai orosz invázió bebizonyította, „az autokrata rezsimek nem haboznak megsérteni más országok szuverenitását”.

Pelosi potenciális útját illetően ugyanakkor nem nyilatkoztak a tajvani hatóságok. Az amerikai házelnök sem nyilatkozott róla nyíltan, hogy elmegy-e Tajvanra, vagy sem. Pelosi pénteken mindenesetre elrepült Ázsiába, ahol több más, tervezett megállót is tesz majd. Egyelőre tehát nem biztos, hogy leszáll Tajvanon.

A nyugati médiában megszólaló tajvani elemzők mindenesetre nem tartották valószínűnek, hogy az esetleges látogatás a megszokottól eltérő katonai lépéseket vonjon maga után. Peking az utóbbi hónapokban több alkalommal küldött harci repülőket Tajvan környékére, és Sen Ming-si, a tajvani nemzetvédelmi és biztonságpolitikai kutatóintézet vezetője szerint most is hasonló reakció várható.

Nagy hatással lehet a helyzetre, hogy a kínai politikát a Kínai Kommunista Párt őszi pártkongresszusa lengi be, amelynek idén különösen nagy a tétje. Hszi Csin-ping két elődje két ötéves ciklust töltött hatalmon, de Hszi a jelek szerint nem éri be ennyivel, és a találgatások szerint a kongresszuson vagy egy harmadik ötéves főtitkári ciklust, vagy valamilyen új, életfogytig tartó hatalommal járó vezetői tisztséget kap majd.

A zárt ajtók mögött folyó kínai politika egyes vajákosai szerint ez a konfliktus ellenében szól: a kongresszus előtti időszakban a pártállam hagyományosan nem szeret hazárdírozásba kezdeni, hanem stabil körülményeket igyekszik teremteni a politikai helyezkedéshez.

Más vajákosok szerint pont ellenkezőleg: Hszi nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen kényes pillanatban gyengének tűnjön, ezért a szokásosnál is erősebb reakciót lesz kénytelen adni a provokációnak tekintett amerikai lépésre.

A szkeptikusok szerint az is a konfliktus ellenében szól, hogy a kínai gazdasági és adóssághelyzet nem valami rózsás, ezért a pártállam számára vannak fontosabb dolgok, mint a kardcsörtetés. A klasszikus ellenérv természetesen az, hogy a figyelem gazdasági problémákról való elterelésének legjobb módja a kardcsörtetés. Ha mást nem is, a Pelosi esetleges látogatása körüli felbuzdulás azt azért jelzi, hogy a két nagyhatalom fővárosában mindenki nagyon ideges.