A postások fegyveres kiképzésével növelné védelmi készültségét Lengyelország

Fegyveres kiképzést kapnak a lengyel posta dolgozói tekintettel az ukrajnai háborúra – közölte szerdán a lengyel posta szóvivője, igaz, az erről szóló megállapodást augusztusban fogják aláírni a lengyel hadsereghez tartozó, 2016-ban létrehozott területvédelmi erőkkel (WOT). A postai szolgálat vezetőségi tanácsa által kiadott utasítás szerint a munkavállalóknak meg kell ismerkedniük a fegyverhasználat biztonsági szabályaival és alapvető lövészkészségeket kell szerezniük a tanfolyam során.

A WOT szóvivője a Dziennik Gazeta Polska lengyel napilapnak nyilatkozva közölte, hogy

a kiképzés célja növelni Lengyelország védelmi készültségét,

ez pedig a lengyel posta közel 70 ezer alkalmazottjának kiképzésével sikerülhet is. Összehasonlításként, a lengyel hadseregben 110 ezer katona szolgál, WOT-nak további 30 ezer tagja van. Az elképzelések szerint a hadsereg létszámát 250 ezerre, a WOT-ban szolgálók számát pedig 50 ezerre emelnék a jövőben.

A postások első kiképzési tanfolyamára egyelőre ezer helyszínt jelöltek ki. A részvétel önkéntes. A kiképzést elvégzők egyébként jó eséllyel jelentkezhetnek a WOT egyesületeibe.

(MTI)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!