A korábbi pénzügyminiszter Rishi Sunak vezeti a Boris Johnson utódlásért folyó harcot

2022. július 13. – 19:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A korábbi brit pénzügyminiszter, Rishi Sunak kapta a legtöbb szavazatot a brit Konzervatív Párt elnöki székéért, egyben a brit miniszterelnöki pozícióért zajló küzdelemben. A több szavazási körön át tartó vezetőválasztásra azután lett szükség, hogy Boris Johnson múlt héten közölte, távozik a pártelnöki, és így a miniszterelnöki tisztségről is.

Johnson utódlására hétfő estig tizenegy prominens tory politikus jelentkezett be, közülük végül nyolcról szavaztak szerdán, ketten pedig ki is estek. A szerdai szavazáson Sunak 88 voksot kapott, mögötte a fogadóirodák által – helyesen – második helyre várt kereskedelempolitikáért felelős államtitkár, Penny Mordaunt zárt 67 szavazattal, míg a harmadik helyre a külügyminiszter Liz Truss ért oda 50 szavazattal.

Az első fordulóban győztes Rishi Sunak – Fotó: Henry Nicholls / Reuters
Az első fordulóban győztes Rishi Sunak – Fotó: Henry Nicholls / Reuters

A versenyből a pénzügyminiszter Nadhim Zahawi és a korábbi egészségügyi és külügyminiszter Jeremy Hunt estek ki. Sunak, Mordaunt és Truss hármasa mellett Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár (40), az iraki veterán Tom Tugendhat (37) és Suella Braverman, a brit kormány jogi főtanácsadója, Anglia és Wales főügyésze (32) jutottak még tovább. A továbbjutáshoz legalább 30 szavazatra volt szükség.

Ők hatan csütörtökön, a második fordulóban folytatják egymás ellen. Ha a második forduló végén még mindig kettőnél többen maradnak talpon, akkor újabb szavazási körök jönnek, amelyek végén a legkevesebb képviselő támogatását megszerző jelölt mindig kiesik. Ez egészen addig folytatódik, amíg két jelöltre szűkül a versengés. Ha egyikük sem lép vissza a másik javára, akkor innentől kinyílik a vezetőválasztási folyamat, és a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja döntheti el postai szavazással, ki legyen a párt új vezetője, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.

A Johnson utódlására bejelentkezőket, illetve az egész utódlási folyamatot ebben a cikkünkben mutattuk be részletesebben.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!