Frissítés: Legalább hatan meghaltak az észak-olaszországi jégcsuszamlás következtében; a 3 eltűntnek hitt román hegymászót megtalálták

2022. július 4. – 13:09

frissítve

Frissítés: Legalább hatan meghaltak az észak-olaszországi jégcsuszamlás következtében; a 3 eltűntnek hitt román hegymászót megtalálták
Az észak-olaszországi Marmolada csúcs – Fotó: Roberto Bellasio / Pixabay

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább hatan meghaltak, kilencen megsérültek és tizenhét turista eltűnt Észak-Olaszországban, miután az Alpok egyik hegycsoportjában, a Dolomitokban jégcsuszamlás történt és tucatnyi embert maga alá temetett a hó vasárnap – írja a Reuters.

Az MTI szerint a jégcsuszamlás az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportjának, a Marmoladának lejtőjén történt. A Marmolada csúcsáról leszakadt jég és lavina több, a csúcsra igyekvő túrázó csoportot is letarolt. A helyi mentők szerint tucatnyi embert temetett be a hó, de további eltűntek után is kutatnak. Eddig kilenc sérültet sikerült élve kimenteni, számolt be az ANSA-nak Gianpaolo Bottacin, Veneto tartomány polgári védelmi tanácsosa, aki szerint még 15 embert keresnek. Az eltűnt turisták között románok, olaszok, németek és csehek is voltak az olasz hírügynökség, az ANSA szerint.

Frissítés: A Külügyminisztérium (MAE) sajtóközleményben jelentette be, hogy a három román hegymászó, akiket az első információk szerint halottnak vagy eltűntnek véltek, megtalálták, biztonságban vannak, és eddig a rossz mobiltelefon-kapcsolat miatt nem tudták elérni őket. "Az a román család, amely 3 román állampolgár eltűnését jelentette a külügyminisztérium konzuli osztályán, nem sokkal ezelőtt tájékoztatta a külügyminisztériumot arról, hogy az eltűntnek nyilvánított családtagok felvették velük a kapcsolatot. Az érintettek nincsenek veszélyben. A MAE szerint jelenleg nincs más kérés vagy riasztás más román állampolgárok eltűnésével kapcsolatban. A vasárnapi történések után a román nagykövetség válságstábot állított fel, és a diplomáciai és konzuli hivatalok képviselői kapcsolatba léptek az olasz hatóságokkal és a régió egészségügyi egységeivel, hogy hivatalos információkat szerezzenek az áldozatok állampolgárságáról, személyazonosságáról és egészségi állapotáról.

A jégtábla Punta Rocca közelében tört le a Marmolada csúcsához vezető útvonal mentén:

Ugyancsak az MTI közlése szerint mentőegységek emberek tucatjait evakuálták a térségből a völgybe. Egy súlyos sérültet mentőhelikopteren Treviso városának kórházába vittek, két másik sérültet Belluno klinikájára szállítottak. További öt sérültet is Trevisóba vittek.

A hatóságok lavinaveszélyre figyelmeztetnek a térségben, az alpesi mentőállomásokat Trento térségében készültségbe helyezték. Öt mentőhelikoptert és mentőegységek tucatjait küldték a régióba. Nagy erőkkel és különleges felszerelés bevetésével folyik az eltűntek keresése.

Szombaton csúcshőmérsékletet, tíz Celsius-fokot mértek a Marmolada csúcsán.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!