Hajnalban újra lőtték Kijevet, az ukránok szerint szombaton már Belaruszból is rakétázták őket

2022. június 26. – 10:41

frissítve

Hajnalban újra lőtték Kijevet, az ukránok szerint szombaton már Belaruszból is rakétázták őket
Fotó: Anatolij Sztepanov / AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Június 5-e óta először légitámadás érte Kijevet vasárnap hajnalban, lakóépületeket rakétáztak az oroszok. Többen megsérültek, a rakétázásnak egy halálos áldozata van.
  • A G7-csúcson megerősítették az országok vezetői, hogy több nagy gazdaság importtilalmat vezet be az orosz aranyra. További döntések is várhatók a találkozón Oroszországgal szemben, ami jelen állás szerint órákra lehet a technikai fizetésképtelenségtől.
  • A keleti fronton Szeverodonyecket már teljesen átvették az orosz csapatok, amelyek Liszicsanszkba is betörtek.
  • Ukrán közlés szerint a szombati légicsapások egy részét már Belaruszból indított rakétákkal hajtották végre az oroszok.

A háború kezdete óta először tervezi hivatalos út miatt elhagyni az országot: Tádzsikisztánba és Türkmenisztánba megy.

Oleh Szinyehubov, a harkivi területi közigazgatás vezetője bejelentette, hogy a háború kezdete, azaz február 24. óta a régióban 4019 lakóházat, 97 orvosi létesítményt, és 427 oktatási épületet bombáztak le az oroszok.

Szinyehubov most egy olyan, szinte teljesen megsemmisült sportlétesítmény romjairól posztolt, amit „gyerekek ezrei használtak” a bombázások előtt.

A régió vezetője szerint egy nap sem telt el úgy, hogy a harkivi területet ne bombázták volna az oroszok. Arra kért mindenkit a Telegramon, hogy még ne pihenjen, mert egy figyelmen kívül hagyott légiriadó az emberek életébe kerülhet.

A régióban többször is jártak a Telex riporterei, többek között ezekben a cikkekben lehet olvasni a területet ért csapásokról:

(BBC)

Andrij Jermak, Zelenszkij kabinetfőnöke a Twitteren felszólította az éppen ülésező G7-eket, hogy agresszívabb szankciókkal válaszoljanak Oroszország Kijev elleni rakétatámadásaira. Jermak örömmel fogadta az aranya vonatkozó beviteli korlátozást több vezető gazdaság részéről, de javaslata szerint az arany mellett az orosz gáz importját is be kellene tiltani. Emellett tengeri segítséget kért abban, hogy az országok segítsenek feloldani Oroszország szorítását Ukrajna fekete-tengeri kikötői felett, amely a világ gabonaellátását is veszélyezteti.

A Reuters megerősítette a hírt, hogy egy halálos áldozata már biztosan van a Kijevet hajnalban ért támadásnak. Az orosz rakéták lakóépületeket találtak el a fővárosban, a tűzoltók reggel óta folyamatosan dolgoznak a mentésen, több embert már kórházba szállítottak, de továbbiak lehetnek a romok alatt.

A szombati támadásokat időközben az orosz védelmi minisztérium is megerősítette, ha bár ők arról adtak ki nyilatkozatot, hogy „nagy pontosságú fegyverekkel” mértek csapást ukrán hadsereg kiképzőközpontjaira Csernyihiv, Zsitomir és Lviv térségében, Kijevről nem tettem említést.

(The Guardian)

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt reméli, hogy a Nyugat „szétszakad”, amíg ő folytatja Ukrajna elleni invázióját – figyelmeztetett Joe Biden amerikai elnök a G7-csúcstalálkozón felszólalva.

Biden dicsérte azokat a nyugati szövetségeseket, akik az elmúlt négy hónapban összefogtak és szembeszálltak a Kremllel, miközben hangsúlyozta: „Együtt kell maradnunk, mert Putyin kezdettől fogva arra számított, hogy a NATO és a G7 valahogyan széthullik. De nem tettük és nem is fogjuk.”

Az amerikai vezető dicsérte Olaf Scholz német kancellárt is, amiért segít fenntartani a nyomásgyakorlást Oroszországgal szemben és sürgette, hogy folytassa ezt a munkát.

(Sky News)

Hosszú hónapok trükközése és alkudozása után vasárnap éjjel lejár a türelmi idő Oroszország 100 millió dollárnyi kötvényfizetésére, ezzel pedig technikailag beáll a hadviselő fél fizetésképtelensége – írja a Bloomberg. Oroszországnak ugyan lenne pénze kifizetni a hitelezőit, de a nemzetközi szankciók megtiltották nekik, hogy külföldi bankoknál és devizában fizessenek, így hivatalosan pénzügyi nemteljesítőkké minősülnek.

Ez persze egy szimbolikus dolog csak, hiszen Oroszország a gazdasági, pénzügyi és politikai elszigeteltségében számos szerződéses kötelességét nem tudja teljesíteni. Arra ugyanakkor rávilágít a változás, hogy az USA, az EU és a szövetségeseik sikeresen szűkítették annyira le Oroszország lehetőségeit, hogy az fizetésképtelenné nyilvánuljon.

Oroszország utoljára a bolsevik hatalomátvétel után, 1918-ban vált fizetésképtelenné, akkor a kommunisták hivatalosan is megtagadták a cári rezsim által felvett hitelek visszafizetését. Putyin Oroszországát most március eleje óta szorongatják a kifizetések megakadályozásával, de egészen eddig az oroszok mindig találtak alternatív fizetési módokat számláik kiegyenlítésére.

Azzal, hogy Oroszország ki akarja és ki is tudja fizetni hiteleit, de technikailag nem képes erre, kivételes helyzet áll elő. Hivatalosan a fizetésképtelenség beállta után a nagy hitelminősítők szokták kiállítani a nemteljesítési nyilatkozatot, de ők most a szankciók miatt el vannak tiltva az oroszországi üzletektől. A kötvényesek így valószínűleg kivárnak majd és reménykednek benne, hogy a háború végével és a szankciók feloldásával Oroszország megint fizethet majd.

Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter vis majorra hivatkozik, és bohózatnak nevezte, hogy fizetésképtelenek lennének. Szerinte bárki mondhatja rájuk, hogy fizetésképtelenek, de amíg mindenki tudja, hogy valójában lenne pénzük kifizetni az adósaikat, addig ez nem igazi fizetésképtelenség.

(Bloomberg)

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Twitteren reagált a Kijevet ért újabb rakétacsapásokra. Szerinte a G7-országoknak Oroszországgal szembeni újabb szankciókkal kell válaszolniuk erre a húzásra, és további nehézfegyverekkel kell ellátniuk Ukrajnát. Mondandóját megerősítendő posztjába beágyazott egy képet, amelyen egy kislány látható, akit éppen egy lebombázott kijevi lakóház romjaiból hoznak ki a mentőegységek.

A hétvégén zajlik a G7-csúcs a bajor Alpokban, a világ hét vezető gazdasága egy új lépést már megerősített: az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Kanada és Japán nem importál több orosz aranyat. De a csúcson szó lesz még többek között arról az ötletről is, hogy ársapkát vezessenek be a megvásárolt orosz olajra.

Kijevet június 5. óta először érte támadás vasárnap hajnalban. Vitalij Klicsko polgármester tájékoztatása szerint orosz rakéták csapódtak be legalább két lakóházba a főváros Sevcsenkivszkij kerületében, két embert kórházba szállítottak, és a mentők dolgoznak a romok alatt rekedt emberek kiszabadításán.

Olekszij Goncsarenko ukrán parlamenti képviselő arról tájékoztatott, az előzetes adatok szerint 14 rakétát lőttek ki Kijev régióra és Kijevre. Egy másik képviselő, Leszia Vaszilenko szerint hét ember sérülhetett meg összesen a támadásban. Julija Mendel korábbi elnöki szóvivő egyelőre meg nem erősített közlése szerint egy ember meghalt.

Fotó: Gleb Garanich / Reuters
Fotó: Gleb Garanich / Reuters

(AP)

Az ukrán hadsereg állítása szerint szombaton először történt meg a háború kezdete óta, hogy néhány rájuk kilőtt nagy hatótávolságú rakétát Belarusz területéről indítottak.

Oroszország szombaton több ukrán célpontra is légicsapást mért, rakétázták a déli Mikolajivot, az északi Csernyihiv régiót, és egy „katonai objektumot” Lviv közelében nyugaton. Mintegy 30 orosz rakétát lőttek ki a közép-ukrajnai Zsitomir régióra is, ebben a támadásban egy ukrán katona életét vesztette.

Az ukrán katonai hírszerző ügynökség szerint az, hogy az orosz bombázók először használták a fehérorosz légteret, „a Kreml azon kísérleteihez köthető, hogy Belaruszt belerángassa a háborúba”. Lukasenko és Putyin szombaton találkoztak, a az orosz elnök rakétarendszerek szállítására tett ígéretet Belarusznak.

(The Guardian)

Az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Kanada és Japán betiltja az orosz arany importját. Oroszország aranyexportjának értéke 2021-ben 15,2 milliárd dollár volt. Az arany jelentősége megnőtt az országban az invázió kezdete, mert az oligarchák elkezdtek aranyrudakat felhalmozni, hogy anyagilag bebiztosítsák magukat a szankciós környezetben.

Mivel London a világ aranykereskedelmének egyik fő csomópontja, a brit szankciók valószínűsíthetően érdemben befolyásolják majd az orosz rezsim bevételeit. A lépést már a G7-csúcsra éppen megérkező Boris Johnson is megerősítette.

(The Guardian)

  • Az ukrán erők taktikai okokból elhagyták a rommá lőtt Szeverodonyecket, amellyel szerintük az oroszok a Mariupolban kipróbált taktikát alkalmazzák. Mariupolban még mostanra sincs rendes vízellátás, és a szemét elborítja az utcákat.
  • Az oroszbarát szeparatisták szerint az orosz hadseregnek már Liszicsanszkba is sikerült betörniük.
  • Melitopol polgármestere tömeges emberrablásokról beszélt, négy hónap alatt 500 embert vihettek el
  • Találkozott Vlagyimir Putyin orosz és Lukasenko belarusz elnök, Putyin ígéretet tett Iszkander-M rakétarendszerek szállítására Belarusznak, mivel a szövetséges országot aggasztja a szomszédos Litvánia és Lengyelország „agresszív”, „konfrontatív” és „visszataszító” politikája.
  • Kamu Vitalij Klicskó hívogatja az európai polgármestereket, a berlini városvezető mellett Karácsony Gergelyt is felhívta.
  • Az orosz védelmi minisztérium szerint közel 80 lengyel katonát öltek meg orosz légicsapások Donyeck megyében.
  • A brit védelmi minisztérium szerint pedig leválthattak több magas rangú orosz parancsnokot.

A teljes szombati hírfolyam itt olvasható.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!