Amerikai hadifoglyokat mutatott be az orosz tévé

Kamerák előtt mutatta meg az orosz állami Russia Today annak a két amerikai hadifogolynak az egyikét, akik az ukrán hadsereg önkénteseiként érkeztek Ukrajnába.

A 39 éves Alexander Drueke korábban az Egyesült Államok hadseregében szolgált, a hírek szerint Harkiv közelében esett fogságba társával, a 27 éves Andy Huynh-nal.

Drueke egy rövid videóval is bejelentkezhetett a fogságból, közölve nevét, majd oroszul azt, hogy ellenzi a háborút.

Az üzenet egyébként orosz szempontból nehezen értelmezhető, hiszen ott törvény tiltja, hogy az Ukrajna elleni inváziót háborúnak nevezzék, ennél fogva a háború ellen tüntetők tucatjait állították elő – amíg voltak ilyen tüntetők a február 24-én elindított orosz katonai akció első napjaiban Oroszországban.

A Ria Novosztyi most egy újabb felvételt közölt Druekéről, aki édesanyjának üzente, hogy jól van, és reméli, hazajut. „Nos, meglátjuk” – fűzte ehhez az orosz állami Russia Today újságírója, akinek Drueke interjút adhatott. az interjú hangulatáról előzetesen sokat elárul, hogy Roman Koszarjev ironikusan azt írta, a két amerikai katona nemrég még Ukrajnát sem találta volna meg a térképen.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!