Vízumkötelezettséget vezet be júliustól az orosz állampolgároknak Ukrajna

2022. június 17. – 19:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij azzal indokolta a döntést, hogy ily módon „hárítják el az Ukrajna nemzetbiztonságát, szuverenitását és területi integritását érő példátlan fenyegetéseket”.

Ukrajna július 1-től vízumkötelezettséget vezet be az Oroszországi Föderáció állampolgárai számára – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Telegram üzentküldő alkalmazáson.

Az államfő szavai szerint még pénteken az ukrán kormány határozatot hoz az ukrán-orosz vízummentességről szóló kormányközi megállapodás felmondásáról. A vízumkötelezettség bevezetésének szükségességét az orosz állampolgárok számára Zelenszkij azzal indokolta, hogy ily módon „hárítják el az Ukrajna nemzetbiztonságát, szuverenitását és területi integritását érő példátlan fenyegetéseket”.


Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy május 25-én Zelenszkij bejelentette: támogatja azt a lakossági petíciót, amelynek aláírói követelték a vízumrendszer bevezetését Oroszországgal szemben, és utasította a kormányt ennek a kidolgozására.


Az ukrán elnök a Twitteren üdvözölte az Európai Bizottság döntését, amellyel a testület EU-tagjelölti státus megadását javasolja Ukrajnának. „Ez az első lépés az EU-tagság felé, ami minden bizonnyal közelebb hozza győzelmünket” is Oroszország ellen – hangoztatta Zelenszkij. Köszönetet mondott Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének és a testület minden tagjának „a történelmi döntésért”, és reményét fejezte ki, hogy az EU-csúcs a jövő héten jóváhagyja a határozatot.
Az ukrán haditengerészet pénteken arról számolt be, hogy eltalálták a Fekete-tengeren az orosz flotta egyik vontatóhajóját, miközben az fegyvereket, lőszereket és legénységet szállított a Románia közelében fekvő, megszállt Kígyó-szigetre. A közleményben hozzátették, hogy a hajó fedélzetén TOR légvédelmi rakétarendszer is volt.


Az ukrán vezérkar legfrissebb, pénteki összesítése szerint eddig az ukrán hadsereg 13 orosz hadihajót, 215 repülőgépet, 180 helikoptert, 1456 harckocsit és csaknem 3600 páncélozott járművet semmisített meg, és Ukrajnában már több mint 33 ezer orosz katona vesztette életét.


Szerhij Hajdaj Luhanszk megyei kormányzó a Telegramon arról számolt be, hogy jelenleg lehetetlen az evakuálás a szeverodonecki Azot üzem területén lévő óvóhelyekről. „Fizikailag lehetetlen kijutni a gyártelepről, ez egyszerűen veszélyes az állandó ágyúzás és harcok miatt” – jelentette ki. Közölte, hogy az Azot területén lévő óvóhelyeken jelenleg 568 civil tartózkodik, köztük 38 gyerek. Hangsúlyozta, hogy csakis teljes tűzszünet esetén tudnak kijutni onnan a bent lévők. Közölte azt is, hogy Szeverodonecket még nem zárták körbe az orosz erők, és van kommunikációs összeköttetés a várossal. Hajdaj már korábban rámutatott arra, hogy az Azot óvóhelyei nem olyan erősek, mint az Azovsztal üzemé, amely több mint 80 napon át nyújtott menedéket Mariupol védőinek és lakóinak a város végső megszállása előtt.

Az Ukrajinszka Pravda a BBC orosz nyelvű kiadására hivatkozva arról számolt be, hogy az ukrán lakosok nem hagyhatják el az orosz megszállás alá került városukat anélkül, hogy átmennének egy „szűrésnek” nevezett folyamaton. Eközben azonban az oroszok elkobozzák a telefonjaikat, és tanulmányozzák közösségi oldalaikat, levetkőztetik őket, ellenőrzik a tetoválásaikat, olyan zúzódásokat keresnek a vállukon és az ujjaikon, amelyek fegyverhasználatból maradhatnak. Civilek elmondása szerint bármi, ami gyanúsnak tűnik az ellenőrök számára, veréshez vagy akár áramütéssel való kínzáshoz vezet. Sokukat a BBC írása szerint akaratuk ellenére Oroszországba szállítják. (MTI)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!