Maia Sandu az orosz külügyminiszter fenyegetéseire: nem látok összefüggést a gázellátás és az EU tagjelölti státusza között

2022. június 17. – 11:13

frissítve

Maia Sandu az orosz külügyminiszter fenyegetéseire: nem látok összefüggést a gázellátás és az EU tagjelölti státusza között
Fotó: Maia Sandu Twitter-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke reagált Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kemény támadásaira Chișinău ellen. Azt mondta, hogy országa nagy összegeket, időben fizet az Orosz Föderációból származó földgáz fogyasztásáért, és nem lát összefüggést a gázellátás és Moldova azon szándéka között, hogy megszerezze az EU tagjelölt országának státuszát.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy orosz műsorszolgáltatónak adott interjúban mondta azt, hogy az Európai Unió Moldovát „második Ukrajnává” akarja változtatni, és hogy Moldova megpróbál előnyre szert tenni Oroszországnál, ezért fenyegeti azzal, hogy az Európai Unióhoz csatlakozik.

„Nem látok összefüggést a gázellátás és a tagjelölti státus megszerzésére irányuló szándékunk között. Régóta vágyunk erre, és már évek óta hirdetjük. Emellett vállaltunk néhány kötelezettséget is az uniós tagság iránti kérelem benyújtása érdekében.

Soha nem gondoltuk volna, hogy ebben a kontextusban fog megtörténni. De ez két külön dolog. A fogyasztásért cserébe nagyon nagy összegeket fizetünk. Moldova független és szuverén ország, és a polgárok azt mondták, hogy egy szabad országban akarnak élni, egy olyan államban, amely tiszteletben tartja őket, egy olyan államban, ahol a jólét építhető” – mondta Maia Sandu államfő.

Maia Sandu emlékeztetett arra is, hogy Moldova sok évvel ezelőtt bejelentette csatlakozási szándékát az Európai Unióhoz.

Emmanuel Macron francia elnök szerdán romániai látogatása során azt mondta, hogy Ukrajnának, de a Moldovai Köztársaságnak is támogatásra van szüksége, amely ország „destabilizálódott a szeparatista politikai mozgalmak és a nagyszámú menekült miatt”, amelyet területén fogad. A francia elnök Románia után és Ukrajna előtt Moldovába utazott, ahol Maia Sanduval is találkozott.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!