Volodimir Zelenszkij ukrán elnök dán újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, egészen biztos abban, hogy ha Oroszország számára lehetőség kínálkozik, akkor nem fognak megállni a Donyec-medencénél. „Biztos vagyok benne, hogy ha Ukrajna nem elég erős, tovább fognak menni” – mondta az online sajtóbeszélgetésen. „Megmutattuk nekik az erőnket. És fontos, hogy ezt az erőt velünk együtt nyugati partnereink is megmutassák.”
Ahogy az utóbbi napokban mindig, amikor erre lehetősége nyílt, Zelenszkij most is hangsúlyozta, hogy Ukrajna nyugati szövetségeseinek nehézfegyverezettel kell ellátnia az országot ahhoz, hogy feltartóztathassák és visszaverhessék az oroszokat. (CNN)
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás