Hamis örökség ígéretével vert át magyar, román és ukrán papokat egy férfi
2022. május 31. – 12:57
frissítve
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hamis örökség ígéretével csapott be magyarországi, romániai és ukrajnai egyházi személyeket – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
A vádirat szerint a férfi 2014 vége és 2019 novembere között a megélhetését abból biztosította, hogy magát általában szlovák, osztrák közjegyzőnek vagy plébánosnak kiadva e-mailen vagy postai úton egyházi személyeket keresett meg. Az üzenetekben valótlanul azt állította, hogy egy elhunyt a végrendeletében a vagyonát az egyházközösségre vagy annak egy képviselőjére hagyta.
A történeteket azzal támasztotta alá, hogy hamis közokiratokat – magyar, osztrák, szlovák állami címeres, fejléces, bélyegzős közjegyzői vagy bírósági okiratokat – küldött „bizonyíték” gyanánt. Majd azzal az ürüggyel, hogy az örökség átvételéhez még díjak, illetékek, fordítási, közjegyzői és egyéb költségek megfizetése szükséges, a sértettektől pénz átutalását kérte.
A letartóztatásban lévő férfit üzletszerűen elkövetett csalás, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.
A vádlott Magyarországon kívül Romániában, Ukrajnában működő, különböző vallásokhoz tartozó egyházközségek képviselőit, tisztségviselőit is tévedésbe ejtette. A férfi 15 sértetteknek 1000 és 313 ezer lej közötti nagyságú kárt okozott, a teljes kár értéke több mint 463 ezer lejre tehető.
Az ügyészség az indítványában – arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – hat és fél év börtönbüntetés kiszabását javasolta a bíróságnak, és kérte, hogy rendeljenek el mintegy 30 millió forint erejéig vagyonelkobzást is – ismertette a csoportvezető ügyész.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!