EU-tagjelölti státuszt kér az ukrán külügyminiszter, az EP elnöke szerint ez „nem mehet egyik napról a másikra”

2022. május 30. – 21:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajnának „elege van” az Európai Unióval való együttműködés „különleges megoldásaiból”, és valódi tagságra törekedne – erről beszélt a Guardian szerint hétfőn Dmitro Kuleba. Az ukrán külügyminiszter francia kollégáját, Catherine Colonnát látta vendégül Kijevben, megbeszélésük után pedig azt mondta:

„Egyértelműen, jogilag is meg kell erősítenünk azt, hogy Ukrajna az európai integrációs projekt része – ezt pedig meg lehetne erősíteni a tagjelölti státusz megadásával.”

Hasonlóan fogalmazott az Európai Parlament elnöke is a hétfői EU-csúcs során: Roberta Metsola szerint „valódi perspektívát és reményt” adhatna Ukrajnának a tagjelölti státusz – igaz, ezt „nem adhatják meg egyik napról a másikra”.

„Ukrajnának most reményre és perspektívára van szüksége, különben rákényszerítjük Kijevet, hogy más partnert keressen”

– idézte Metsola nyilatkozatát az MTI.

Emmanuel Macron francia elnök és Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke – Fotó: Ludovic Marin / Pool via Reuters
Emmanuel Macron francia elnök és Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke – Fotó: Ludovic Marin / Pool via Reuters

Bár korábban több uniós tagállam is úgy nyilatkozott, hogy támogatnák Ukrajna gyorsított felvételét az Európai Unióba, azóta már nyilvánvaló lett mindenki számára, hogy gyorsított út nem létezik. Sőt, egyelőre a tagjelölti státuszt sem kapta meg Ukrajna – az ország uniós perspektíváiról itt írtunk bővebben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!