Kreml: Oroszország kész megkönnyíteni az ukrán gabona exportját

2022. május 30. – 19:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország kész megkönnyíteni az ukrán gabona exportját – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a török elnökkel folytatott telefonbeszélgetésekor hétfőn a Kreml közleménye szerint. Bár korábban a Reuters úgy számolt be a beszélgetésről, hogy nem esett szó a két államfő között élelmiszer-biztonsági kérdésekről, a Sky News jelentése szerint a Kreml ezt megcáfolta.

Putyin azt mondta, kész együttműködni Törökországgal abban, hogy akadálytalanul hagyhassák el a gabonaszállítmányok az ukrán kikötőket. Hozzátette, Oroszország jelentős mennyiségű műtrágyát és élelmiszert is exportálna, ha feloldanák az országgal szembeni szankciókat.

A Kreml szerint Putyin és Recep Tayyip Erdoğan török elnök megbeszélésén „nagy hangsúlyt kapott a Fekete- és az Azovi-tengeren való hajózás biztosítása és a vizeken lévő aknaveszély felszámolása”.

Oroszország és Ukrajna adja a világ búzakészleteinek közel egyharmadát, emellett Oroszország a világ egyik legfontosabb műtrágyaexportőre, Ukrajna pedig a kukorica és a napraforgóolaj egyik fő exportőre. Ezért az orosz–ukrán háború önmagában is erős hatást gyakorol az élelmiszerek világpiaci árára, ehhez jött hozzá még az is, hogy az oroszok az utóbbi időben blokkolni kezdték az ukránok tengeri gabonaszállítását.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!