Ukrán vezérkari főnök: Ma nem csak védekeztünk, sikeresen visszatámadtunk

Az ukrán vezérkari főnök, Valerij Zaluzsnij tábornok csütörtökön a NATO katonai bizottságánál járt, és bizakodó hangnemben beszélt nekik a védelem állásáról – írja a CNN.

„Ma nem csak védtük magunkat. Több sikeres ellentámadást is végrehajtottunk”

– mondta a tanácsnak.

Zaluzsnij szerint az ukrán erők meggyengítették a Harkiv és Mikolajiv körüli ostromló csapatokat, és már Herszon felé nyomulnak. Azt mondta, hogy az ukránok elképesztően magas árat fizetnek a szabadságért, és Európa a második világháború óta legnagyobb biztonsági krízis közepén van.

Azt állítja, hogy mióta Oroszország 2014-ben megszállta a Krím félszigetet, sejtették, hogy hasonló támadás fogja érni őket, ezért próbáltak előre felkészülni. Szerinte az első hónap kritikus fontossággal bírt, és így, hogy nem engedték, hogy Oroszország elfoglalja Kijevet, hatalmas veszteségeket okoztak, és megakasztották az inváziót.

„De az oroszok továbbra is nagy intenzitással rakétáznak, átlagosan napi 10-14 ballisztikus és irányított lövedéket indítanak. Ez nemcsak Ukrajna számára jelent fenyegetést, hanem a NATO-tagországok számára is”

– mondta. Szerinte ezért fontos a légvédelem megerősítése.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!