Zelenszkij: Oroszország tízezreket gyilkolt le, így Ukrajna sosem ismeri el a Donbasz autonómiáját
Nem lehet tárgyalási alap a Donbasz autonómiájának elismerése – jelentette ki az ukrán elnök az Unian szerint. Volodimir Zeleszkij az olasz Rai1-nek adott interjújában közölte: ahhoz, hogy erről tárgyalni lehessen „nem lett volna szabad megölni emberek tízezreit”.
„Gyilkoltak, pusztítottak, aztán most azt mondják: adjatok autonómiát. Soha nem ismerjük el autonómiájukat” – üzent a szakadár, de Oroszország által önálló államként elismert Donecki és Luganszki Népköztársaságoknak Zelenszkij.
Az ukrán elnök ezúttal csak a szakadár kelet-ukrajnai területekről beszélt, a Krímre vonatkozóan már tett olyan utalást, amely úgy volt értelmezhető, hogy az Oroszország által 2014-ben egyoldalúan elcsatolt – de érdemi harcok nélkül – elfoglalt félsziget orosz fennhatóságának elismerését talán kész lenne tárgyalási alapnak tekinteni.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!