Kigyulladt egy orosz hadihajó

2022. május 13. – 08:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrán források szerint újabb veszteséget kell elkönyvelnie Oroszország fekete-tengeri flottájának. A beszámolók alapján egy találat nyomán tűz ütött ki a Vszevolod Bobrov néven alig egy évre hadrendbe állított orosz hajón.

A szovjet futballistáról elnevezett, 9500 tonna vízkiszorítású, 95 méter hosszú, többfunkciós, teherhordásra, vontatásra is alkalmas hajót akkor érte támadás, amikor az Oroszország által elfoglalt Kígyó-szigeten akart elhelyezni rakétavédelmi rendszert.

Az orosz flotta eddigi veszteségei is látványosak: áprilisban elveszítette a Moszkva cirkálót – ez az a hajó, amelyet a Kígyó-sziget ukrán katonai személyzete elküldött a f..ba, amiből aztán háborús mém lett –, emellett további 11 orosz hajó vagy kisebb vízi jármű likvidálását tartja számon az ukrán haderő.

Ukrán katonai szakértők szerint épp a Moszkva cirkáló elvesztésével nőtt meg a jelentősége a pár futballpályányi Kígyó-szigetnek, amellyel az orosz erők tulajdonképpen a hadihajót pótolnák.

A Vszevolod Bobrov elveszítését hivatalosan nem erősítették meg, a Meduza arról ír, hogy ukrán források szerint a lángok ellenére, komoly károkat szenvedve, de a hajó eljutott az orosz flotta szevasztopoli bázisára.

A Vszevolod Bobrov áthajózik a Boszporuszon 2022. január 7-én – Fotó: Yoruk Isik / Reuters
A Vszevolod Bobrov áthajózik a Boszporuszon 2022. január 7-én – Fotó: Yoruk Isik / Reuters

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!