Evakuálná az ukrán kormány az Azovsztalt

2022. május 13. – 08:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz erők által elfoglalt Mariupol utolsó ellenállási pontja, az Azovsztal területe még mindig tartja magát, de külső katonai segítségre nem számíthat, így felmorzsolása idő kérdése lenne.

Az ukrán kormányfő helyettese megállapodást javasol Oroszországgal, annak érdekében, hogy az ott lévő védőket kihozhassák onnan. Irina Verescsuk reményei szerint a Vöröskereszt részvételével el lehetne kezdeni az evakuálást a legsúlyosabb sérültekkel.

Moszkva korábban sem tűnt hajlandónak ilyen megállapodásra: Az eddigi evakuációs folyosók is csak a civileknek nyíltak meg az Ukrajna ellen indított orosz háború legnagyobb poklából.

Az orosz fél csupán azt javasolta a védőknek, hogy adják meg magukat és akkor megmenthetik az életüket. Elvonulást azonban Moszkva nem kínált nekik, az orosz elnök csak arról beszélt, hogy a megadás esetén „a törvények szerint járnak el” az ukrán védőkkel.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!