Putyin: A nyugati szankciók gazdasági világválságot okoznak

4808

A Nyugat által Oroszországgal szemben bevezetett szankciók „globális gazdasági válságot provokálnak”, idézi a RIA Novosztyi Vlagyimir Putyin orosz elnököt, aki egy csütörtöki gazdasági témájú találkozón a „rövidlátó” európai vezetőket tette felelőssé az infláció felerősödéséért.

A CNN szerint Putyin hozzátette, hogy a Nyugat „szankciós rögeszméjének” folytatása a lehető legsúlyosabb következményekkel fog járni az Európai Unió, valamint a világ legszegényebb országai számára. „A felelősség ezért teljes mértékben a nyugati országok elitjét terheli, akik készek feláldozni a világ többi részét, hogy megőrizzék globális dominanciájukat”, mondta az orosz elnök.

Putyin szerint országa megbirkózik a szankciók okozta gazdasági kihívásokkal, ennek példájaként az orosz infláció csökkenését hozta fel. Oroszországban a heti áremelkedés 0,1 százalékra esett, ami már közelít az orosz jegybank elvárásaihoz.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!