Két hotelt és egy bevásárlóközpontot is rakétatalálat ért az odesszai régióban

2022. május 10. – 09:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn délelőtt érkeztek először hírek arról, hogy az oroszok csapást mértek a területre, éjjeli beszédében pedig Zelenszkij is említette, hogy az oroszok az Európai Tanács elnökének látogatása ellenére is rakétákat lőttek ki Odesszára és annak környékére. A CNN posztja szerint Szergej Bratcsuk, a terület katonai vezetésének szóvivője azt mondta, három Kinzsal hiperszonikus rakétát lőttek ki a városra, melyek egy hotelt találtak el, és két embert megsebesítettek.

Hétfőn egy másik hotelt is csapás ért, egy bevásárlóközpontot pedig hét rakéta talált el az ukrán hadsereg hivatalos tájékoztatása szerint. Utóbbi esetben az ukránok állítása szerint öten megsérültek, egy ember pedig meghalt. Egy raktár is lángra kapott a rakétacsapások miatt, erről videók is keringenek az interneten.

Fotó: State Emergency Service Of Ukraine / Reuters Fotó: State Emergency Service Of Ukraine / Reuters
Fotó: State Emergency Service Of Ukraine / Reuters

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!