Kiadta az első nyilatkozatát az ENSZ Biztonsági Tanácsa az ukrajnai háborúról – igaz, közleményükben figyelmesen kikerülték a „háború”, a „konfliktus” és az „invázió” szavakat, írja a Guardian.
Ehelyett „mély aggodalmukat fejezik ki Ukrajna békéjének és biztonságának fenntartása miatt”, és „határozottan támogatják” António Guterres ENSZ-főtitkár törekvését a „vita” békés megoldására. „A Biztonsági Tanács emlékeztet arra, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmánya értelmében minden tagállam kötelezettséget vállalt arra, hogy nemzetközi vitáikat békés eszközökkel rendezik” – emeli ki a szöveg.
Persze nyilvánvalóan azért fogalmaz ennyire távolságtartóan a szöveg az ukrajnai háborúval kapcsolatban, mert Oroszország nemcsak aktív résztvevője a konfliktusnak, de egyben a Biztonsági Tanács állandó tagja is. Eddig Moszkva minden korábbi nyilatkozattervezetet el is utasított, és a fenti szöveg kidolgozása is két hónapig tartott.
Ennek ellenére Mexikó ENSZ-nagykövete, Juan Ramón de la Fuente úgy gondolja, a háborút csak csipkekesztyűvel kézbe vevő nyilatkozat „egy nagyon kezdeti lépés, ami a jó irányba mutat”.
Friss bejegyzések
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom