CNN: Több százezer tonna gabonát lophattak el az oroszok, egész járműparkokat visznek el az ukrán gazdáktól

2022. május 6. – 01:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajnában az invázió előestéjén 6 millió tonna búza és 15 millió tonna kukorica várt exportra; ebből a készletből csütörtökig az ukrán védelmi minisztérium szerint 400 ezer tonnát loptak el az oroszok. A rekvirálás elsősorban a Kelet-Ukrajnában frissen elfoglalt Luhanszkra, illetve a délen egy új szakadár „népköztársaság” formáját öltő Herszonra összpontosul – utóbbiban állítólag a vetésre készülő gazdáktól a jövőbeni termény 70 százalékának beszolgáltatását követelték a megszállók. Kijevi illetékesek – némiképp spekulációnak tűnő – állítása szerint az ipari méretekben eltulajdonított gabona egy részét az elve az orosz és ukrán importtól függő Közel-Keleten értékesítik.

A korábbi híreszteléseknek alapos riportban utánajáró CNN újságírói több helyi gazdával beszéltek, egyesek videófelvételekkel is bizonyították a rekvirálás tényét, de hitelesnek tűnő bizonyítékokkal alátámasztva beszámoltak gabonasilók tudatos lerombolásáról, illetve a mezőgazdasági géppark tömeges eltulajdonításáról. Egy melitupoli John Deere-gépüzlet teljes járműparkját Csecsenföldre szállították, egy ukrán gazda pedig GPS-en követni is tudta, ahogy kombájnját az orosz határon túli Kurszkba szállítják. A gazdálkodók egyetértenek abban, hogy még ha Ukrajna győz, akkor is évekbe telhet a korábbi termelési volumen elérése.

A rekvirálások és pusztítások azért is fontos aspektusai az orosz-ukrán háborúnak, mivel súlyosbítják a konfliktus által kavart globális élelmiszerválságot – amit mi is igyekeztünk alaposan körüljárni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!