Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök a hivatalának közleménye szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfőnek kifejezte az ukrán nép az orosz agresszorok elleni bátor küzdelme iránti szolidaritását, tiszteletét és támogatását. Az MTI szerint kiemelte, hogy Németország kezdettől fogva támogatja Ukrajnát az önvédelmi harcban pénzügyileg, gazdaságilag és katonailag egyaránt. A megbeszélést mindkét elnök nagyon fontosnak és nagyon jónak nevezte, a múltbeli irritációkat tisztázták, és megállapodtak abban, hogy szoros kapcsolatban maradnak. Zelenszkij a teljes német állami vezetést, a szövetségi elnököt, a kancellárt és a kormányt is meghívta Kijevbe.
A beszélgetést két nappal azután folytatták, hogy a kancellár, Olaf Scholz nyilvánosan jelezte: továbbra is nehezményezi, hogy hazája államfőjét nem hívják meg Kijevbe, és ezért egyelőre nem is tervezi, hogy felkeresi az orosz támadás ellen német támogatással is védekező Ukrajna fővárosát.

Olaf Scholz elmondta, hogy hazája jelentős pénzügyi és katonai támogatást nyújt Ukrajnának, és az ukrán államiság biztonságát szavatoló garanciavállaló országként is számítanak rá. Egy ilyen országgal nem lehet megtenni, hogy a segítségét elfogadják, és azt mondják, hogy az elnök viszont nem jöhet. Steinmeier április 13-án tett volna szolidaritási látogatást Kijevben, az észt, a lengyel, a lett és a litván államfő társaságában. A négy másik politikus végül a német elnök nélkül utazott az ukrán fővárosba.
Friss bejegyzések
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!