ENSZ-főtitkár: Készen állunk Mariupol evakuálására

2022. április 26. – 16:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közös sajtótájékoztatót tartott a moszkvai megbeszélésük után Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és António Guterres ENSZ-főtitkár, és egyikük sem finomkodott. Guterres szerint nagyon őszinte megbeszélésen van túl Lavrovval, és mély meggyőződése, hogy a háborúnak minél előbb véget kell érnie.

Lavrov szerint a konfliktus „veszélyes ébresztő” az ENSZ-nek, amelyet azzal vádolt, hogy próbálja figyelmen kívül hagyni az ENSZ alapokmányának alapvető szabályait. Nehezményezte azt is, hogy az ENSZ nem lépett közbe, amikor szerinte Ukrajna bűnöket követett el a szakadár Luhanszkban és Donyeckben.

Guterres erre meglehetősen élesen, az orosz külügyminiszter szavába vágva reagált. Egyrészt visszautasította Lavrov vádját az alapokmány szabályainak figyelmen kívül hagyásáról. Másrészt azt mondta, érti, hogy Oroszországnak sok sérelme van, és ezeknek a kezelésére számos mechanizmus létezik, de

„van egy dolog, ami igaz és nyilvánvaló, és amit semmilyen érv nem változtathat meg. Nincsenek ukrán csapatok az Orosz Föderáció területén, de vannak orosz csapatok az Ukrán Föderáció területén”.

Lavrov erre annyit mondott, hogy ezt meg tudja erősíteni. A külügyminiszter szerint azonban a Nyugat arra használja fel az ukrajnai konfliktust, hogy korlátozza és kontrollálja Oroszországot, és Ukrajna segítésével a Nyugat „megsérti Oroszország geopolitikai terét”.

António Guterres ENSZ-főtitkár és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a 2022. április 26-i moszkvai megbeszélésük után – Fotó: Maxim Shipenkov / Pool via Reuters
António Guterres ENSZ-főtitkár és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a 2022. április 26-i moszkvai megbeszélésük után – Fotó: Maxim Shipenkov / Pool via Reuters

Guterres bejelentette, hogy az ENSZ kész beavatkozni Mariupolban, hogy életeket mentsen, a szervezet „készen áll arra, hogy teljes mértékben mozgósítsa emberi és logisztikai erőforrásait, hogy segítsen életeket menteni Mariupolban”. A főtitkár azt mondta, a délnyugat-ukrajnai városban kialakult szituáció „konfliktus a konfliktusban”, azaz még a háborún belül is különösen súlyos a helyzet, ezért az ENSZ-nek, a Vöröskeresztnek, illetve az ukrán és az orosz félnek együtt kell dolgoznia azon, hogy az emberek valóban biztonságos módon elhagyhassák a várost. (Ez az elmúlt napokban többször meghiúsult, amiért a két fél egymást vádolja.)

Lavrov szerint Oroszország kész együttműködni ebben az ENSZ-szel és a Vöröskereszttel. Hozzátette azonban azt is, hogy a Mariupolban rekedtek megmentéséről nem lesznek külön tárgyalások, mert ez a kezdeményezés csak teátrális gesztus volt Ukrajna részéről, „valószínűleg akartak egy újabb szívszorító jelenetet rendezni”. Lavrov szerint ha az ukránok komolyan gondolják a munkát, akkor inkább minél előbb válaszoljanak az orosz kezdeményezésekre. Szerinte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök figyelmen kívül hagyta a legutóbbi orosz javaslatokat.

(Sky News, BBC)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!