Ferenc pápa: Szomorú, hogy a fegyverek egyre inkább átveszik a szavak helyét

„ A politikusok az emberekre hallgassanak, akik békét akarnak” – szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében, melyben a húsvétot ünneplő ortodoxokat is köszöntötte. Ferenc pápa az is kijelentette, az emberek békét akarnak.

A szokás szerint az apostoli palotának a Szent Péter térre néző ablakából mondott beszéde végén az egyházfő hosszan szólt az ukrajnai háborúról: ismételten tűzszünetet szorgalmazott, amit a békére utaló szándék minimális és kézzel fogható jelzésének nevezett. A háborús támadások leállítását sürgette a szenvedéstől elgyötört lakosság érdekében.

Az ortodox húsvét alkalmával köszöntötte a keleti egyházaknak az ünnepet most tartó hívőit. „Isten adja nekünk vissza a békét, melyet a barbár háború megsértett” – mondta a katolikus egyházfő. Hozzátette, „szomorú, hogy (a húsvét) az összes keresztény számára szent és ünnepélyes napjaiban erősebben hallani a fegyverek halálos zaját, mint a feltámadást hirdető harangok zúgását, és szomorú hogy a fegyverek egyre inkább átveszik a szavak helyét”.

Fotó: Remo Casilli / Reuters
Fotó: Remo Casilli / Reuters

(MTI)

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!