Miközben az ortodox egyház legnagyobb presztízsű „ökumenikus” pátriárkája, I. Bartholomaiosz Isztambulban székel, Konstantinápoly 1453-as bevétele óta az egyház súlypontja átkerült Moszkvába. Azonban a New York Times riportja szerint a moszkvai pártiárka, Kirill Putyin háborús erőfeszítéseihez nyújtott feltétlen támogatása (az orosz konzervatív-birodalmi ideológia és az ortodox egyház szerves kapcsolatáról itt olvashat részletesen) után véglegesnek tűnik a két egyházi vezető 2019 óta érlelődő szakítása. Ráadásul annak ellenére, hogy az orosz állami vállalatok által bőséges apanázsban részesített ukrajnai egyházi vezetők egy része nem ítélte el a háború és a hívők elleni atrocitásokat, a 45 Ukrajna területére eső püspökségből 22-ben kivették az imádságok szövegéből Kirill pátriárka nevét, 400 ukrán pap pedig petícióban követelte, hogy Kirill háborúra uszító szavait minősítsék eretnekségnek. A háború a nemzetközi ortodox közösségekben is szkizmát okozott, Rotterdamban rendőröknek kellett szétválasztania a helyi gyülekezet egymást gyepáló tagjait.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!