Rakétatámadás érte Dnyiprót is, két sérültről számoltak be

2022. április 18. – 11:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nyugat-ukrajnai Lviv mellett az ország középső részén fekvő Dnyiprót is rakétatámadás érte hétfő reggel, közölte a régió katonai közigazgatásának vezetője. Valentin Reznicsenko Telegramon azt írta, a város két kerületét is eltalálta egy-egy rakéta, írja a CNN.

„Két ember sérült meg Szinelnyikiv kerületében. Egy infrastrukturális létesítményt talált el egy rakéta. A kiérkező tűzoltók eloltották a tüzet”

– írta Reznicsenko, hozzátéve, hogy a másik támadás Pavlograd kerületében a vasúti létesítményekben okozott kárt, sérültekről onnan viszont nem számoltak be.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!