Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a nyugati országok öngólt lőttek azzal, hogy Ukrajna miatt szankciókat vezettek be Oroszország ellen, ami szerinte „a nyugati gazdaság romlásához” vezetett. Az orosz belföldi gazdaság helyzetéről szólva Putyin azt mondta, hogy az infláció stabilizálódik, és a kiskereskedelmi kereslet normalizálódott az országban, írja a Reuters alapján a Guardian.
Ezzel szemben egy nagy figyelemmel kísért üzleti felmérés e hónap elején azt mutatta, hogy az új megrendelések márciusban csökkentek, mivel az importra és az exportra vonatkozó korlátozások kezdtek éreztetni hatásukat, az infláció pedig a szolgáltatások árát az eddigi leggyorsabb ütemben emelte.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás