Egyes orosz szülőkkel csak napokkal később közölték, hogy meghalt a Moszkván szolgáló fiuk

2022. április 18. – 18:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Ukrajna partjainál elsüllyedt orosz hadihajó, a Moszkva legénységének családtagjai alig kapnak információt a hozzátartozóikról, vagy ha kapnak, azt is viszonylag későn – derül ki a Guardian posztjából.

Az egyik tengerész anyja, Julia Civova csak napokkal a hajó elsüllyedésének híre után tudta meg, hogy fia meghalt – jelentette a lap egyik tudósítója.

Civova kétségbeesetten próbált megtudni valamit fiáról, Andrejről, de ahogy a többi tengerész családjának, úgy neki sem mondták el, hogy túlélte-e a fia a fekete-tengeri flotta orosz zászlóshajójának elsüllyedését. Nagyjából négy nappal később, hétfőn reggel hívták fel az orosz védelmi minisztériumtól, hogy közöljék vele a fia halálhírét.

„Csak 19 éves volt, hadköteles. (…) Nem mondtak nekem semmi mást, arról se, hogy mikor lesz a temetés”

– mondta Civova sírva a riporternek.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!