Putyint idézte a tüntető, a haderő hitelének csorbításáért meg is bírságolták

2022. április 9. – 15:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megbüntettek egy tüntetőt, aki a hatóságok szerint az orosz haderő hitelét csorbító szöveggel vonult utcára. A szentpétervári férfi elleni 30 ezer rubeles (kb 130 ezer forint) büntetés pikantériája, hogy a plakáton nem más volt, mint egy idézet Vlagyimir Putyintól.

„A háború rengeteg szenvedést hozott, hogy azt nem lehet elfelejteni. Nincs bocsánat azoknak, akik újra agresszív terveket szőnek” – állt a táblán.

A rendőrség szerint az A4-es lapon látható szöveg szélsőséges, és a hadsereg hitelét csorbítja. Pedig az idézet az orosz elnök a II. világháború végének 75. évfordulóján elmondott beszédéből való.

„Csak nem gondoltátok, hogy valami véletlenül előkapott szöveggel megyek tüntetni” – írta Facebook-posztjában a megbüntetett Artur Dmitrijev.

„Innentől tehát az orosz tömegtájékoztatási hatóságnak meg kell akadályoznia, hogy Putyin bármilyen beszédet tartson, és az igazi hazafiaknak le kell venniük Putyin portréját az irodákban” – vonta le a büntetést igazoló papírból a következtetést a szentpétervári aktivista.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!