Lavrov szerint a Nyugat megpróbálja kisiklatni a Moszkva és Kijev közötti tárgyalásokat, ezért „keltenek hisztériát” a bucsai gyilkosságok miatt
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azzal vádolta a Nyugatot, hogy a bucsai gyilkosságok miatti „hisztéria keltésével” megpróbálja kisiklatni a Moszkva és Kijev közötti tárgyalásokat. Ukrajna és több nyugati ország is háborús bűnök elkövetésével vádolta meg Oroszországot, miután kiderült, hogy a Kijev közeli Bucsában több száz civilt mészároltak le. Moszkva tagadja a vádat, és „szörnyűséges hamisításnak” nevezte a vádakat – jelentette a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.
Lavrov szerint a bucsai gyilkoságokról szóló hírekkel el akarják terelni a figyelmet arról, „hogy az ukrán fél az isztambuli tárgyalás után megpróbált új feltételeket támasztani, és amint a nyugati média elterjesztette a Bucsa városáról szóló hamisítványt, az ukrán tárgyalók megpróbálták teljesen megszakítani a tárgyalási folyamatot” – mondta az orosz külügyminiszter.
A Nemzetközi Büntetőbíróság egyébként már elkezdte a lehetséges háborús bűnök elkövetésének kivizsgálását, és felállítottak egy csoportot a bizonyítékok összegyűjtésére.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!