Mark Milley amerikai tábornok szerint az orosz-ukrán háború még évekig elhúzódhat. „Úgy gondolom, hogy ez egy hosszasan elhúzódó konfliktus, azt hiszem években mérhető. A NATO, az Egyesült Államok, Ukrajna és az Ukrajnát támogató összes szövetséges és partner még jó ideig részese lesz ennek” – mondta Milley kedden a törvényhozás alsóházának fegyveres szolgálatok bizottsága előtt.
Lloyd Austin védelmi miniszter arról számolt be, hogy az Egyesült Államok sok dolgot tanult a háborúból. Például azt, hogy „Oroszország jelentős katonai képességekkel rendelkezik, de nem tudták ezeket hatékonyan használni.” Austin szerint az orosz tiszthelyettesek nem rendelkeznek megfelelő kiképzéssel, a Kreml pedig nem tudta biztosítani a szükséges ellátmányt a szárazföldi csapatok számára.
(Guardian, MTI)
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás