Egy ölelés akár életet is menthet – menekült színészek menekült árváknak játszottak Kárpátalján

„A gyerekdarab üzenete, hogy milyen fontos akár egy ölelés is, amivel kifejezhetjük a szeretetet, a törődést. Annyira fontos, hogy akár életet is menthet”

– mondja Oleg Melnichuk, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színész-rendezője egy Beregszásztól húsz kilométerre található árvaház udvarán. Miután néhány Kijevből menekült kollégájával egy darabot adtak elő a gyerekeknek.

Néhány napja jártuk körbe a kárpátaljai Beregszászt, hogy megnézzük, hogyan alakul a település élete a háború alatt, és akkor kerestük fel a városi színházat is, ahol szintén menekülteket szállásoltak el. Többségében Kijevből, vagy környékéről érkező színészeket. A színházban Melnichuk vezetett végig minket, és találkoztunk két színésznővel is, akiktől megtudtuk, épp egy gyerekdarabra készülnek. Pár nap múlva Ungvárról visszatérve elkísértük őket.

A színészekkel a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban találkozunk, a közeli színházból már sminkben és elkészített hajjal érkeznek. A közösségi házban egyébként szintén lakik körülbelül ötven menekült, és itt működik a Szent Anna Karitász is, ahol békeidőben az önkéntes társaság gyertyaöntéses, kézműves foglalkozásokat tart. Most az ide menekültekkel – többek között néhány kijevi színésznővel –, például lekváros derejét készítenek a menekült gyerekeknek.

Azért is itt van a találkozó Olegékkel, mert az előadás ötlete bizonyos szempontból közös, meséli Harapkó Katalin, a karitász vezetője. Miközben az előtérben a színészek gyakorolják a szöveget, a karitász összepakol egy autónyi almát és édességet, amit az árvaházba visznek. A színházból keresték meg először őket, hogy szükségük lenne néhány matracra, hogy el tudják szállásolni ők is a hozzájuk érkezőket, majd miután a színészek besegítettek az étel készítésébe, Oleg felvetette, nem tudnának-e valahogy a szakmájukkal is segíteni. Akkor jött a gyerekdarab ötlete.

A Beregszásztól körülbelül húsz kilométerre lévő otthon sérült gyermekek internátusa, bentlakásos otthona volt, de egy éve, valószínűleg finanszírozási gondok miatt bezárták. A hely viszont most alkalmas lett egy Kijev mellől elmenekülő árvaház befogadására.

Miután telepakoltuk a karitász autóját almával, édességgel, a mi autónk csomagtartóját lefagyasztott lekváros derejével, és Oleg öreg fehér Ladája is tele volt a színészekkel, elindultunk az otthonba. A főút közelében található zárt otthon épületei rendezettek, belső terei sem tűnnek nagyon lehasználtnak. Az autókból az ételt a nagyobb fiúk pakolják ki, akik viszont az előadásra már nem jönnek be, hiszen az leginkább kisebb gyerekeknek való.

Bent egy tantermet pakoltak tele székekkel, kint már tömve volt a szűk folyosó, láthatóan nagyon várták a színészek érkezését. Ahogy bemehettek, egy másodperc alatt megtelt a terem 6-7 éves gyerekekkel. A teremben a tábla előtt, a jelmezekbe öltöző színészek mellett ül egy kis asztalnál Oleg, aki laptopjáról kezeli a darab zenéjét, ami el is kezdődik: egy egér nindzsarúgásaival. A gyerekek végig együtt élnek a darabbal, hangosan nevetnek, a hátsó sorokból fél percenként pattannak fel, hogy a földön játszódó részeket is jól lássák.

A karitász egyik munkatársa segítségével tudunk néhány mondatot váltani két felügyelővel. Az eredetileg a Krím félszigeten, a szovjet időkben kialakított népszerű üdülőközpontban, az Artekben található árvaházban többségében donyecki és luhanszki árvák voltak. Majd miután az oroszok annektálták a Krímet, és később a tengerparti Arteket elkezdték átalakítani, az otthonnak el kellett költöznie Kijevbe.

„Aztán most elkezdték lőni Kijevet, onnan is el kellett jönnünk”

– meséli az egyik tanárnő. Az otthon Kijev tövében, Bucsánál volt, amit az oroszok nagyon keményen rakétáztak. Innen egy hete már arról érkeztek hírek, hogy tömegsírokat kezdtek ásni, annyian haltak meg az orosz támadásban, és gyakorlatilag teljesen kiürült a város. Ők a durva bombázás előtti utolsó pillanatban lettek kimenekítve, azt mondják, a környéken gyakorlatilag nem maradt semmi.

A háború kitörése után tehát az egész otthont, minden gyereket és tanárt, nevelőt összepakoltattak, és elindultak Kárpátaljára. Végül az összesen 35 tanár és 169 gyerek nem tudott teljesen együtt maradni: fele a közeli Huszton lett elszállásolva, itt, ahol mi voltunk, 83 gyerek és körülbelül 20 nevelő lakott. A gyerekeket megviselte a háború és a költözés, de pár nap után láthatóan legalább megkönnyebbültek egy kicsit itt a nyugodt Kárpátalján, mondja az egyik tanár, „de mi is még csak adaptálódunk az új helyzethez” – mondja a tanárnő.

„Igyekszünk folytatni a munkát, amit elkezdtünk; a gyerekeket tanítani, közben szavaló-, vagy énekversenyeket csinálni, egyáltalán, hogy visszaálljon a normális ritmusa az életnek, amennyire lehet. El kell vonni a figyelmüket a háborúról”

– ezt már egy fiatal nevelő férfi mondja, és ő teszi hozzá azt is, több gyereknek egyébként van gyámja, de egyikük sem menekült ide a környékre.

Oleg, Dasa, Szvetlana, Natalja és Anzselika egy hete, amikor találkoztunk velük, még egy másik darabot terveztek előadni, ami egy kislány fantáziavilágába kalauzolt volna minket: két kiesett fog magyarázta volna el a kislánynak például, hogy azért kell elbúcsúzniuk egymástól, mert túl sok cukrot evett, de végül változott a terv.

Az előadott darab két főszereplője egy egér és egy sündisznó, akik nagyon jó barátok. Az egér igazi hős, nindzsa, és a süni is az szeretne lenni, mert az anyukája is azt mondta neki, hogy erősnek kell lennie, meg kell tudnia védeni magát. El is mondja neki az egér, miket kell feltétlenül megtanulnia, és azt is, hogy kiktől tudja elsajátítani. Tudnod kell járni a vízen, gyorsan futni és repülni, mondja a süninek a barátja. Az első lépés, hogy beszélj a teknőssel, ő tud a vízen járni. El is megy a teknőshöz, majd a teknős tovább küldi a nyúlhoz, aki meg tudja tanítani nagyon gyorsan futni, ő pedig a mókushoz küldi, aki szinte repül a fákon.

Ám később jön egy nagy róka, aki nagyon megijeszti az egeret, menekülnie kell előle, de a kis sündisznó gyorsan átöleli őt, és így a tüskékkel megvédi. Az ölelése megmenti a barátját, mindenki megértheti, hogy egy ölelés mennyit segíthet – meséli a darab üzenetét Natalja.

A darab végén, amikor el is hangzik az ölelés és segítség fontosságáról szóló üzenet, minden gyerek minden színészt megölelt, többször is. Voltak szégyenlősebbek, akikhez a mellettük ülök hívták oda a színészeket, hogy öleljék meg a barátjukat.

„Ez egy olvasópróba, és egy művészeti terápia is volt egyben”

– mondja Oleg az előadás végén mosolyogva a darabról. Azt tervezik, jönnek még.