A Bolojan-kabinet volt szóvivője kitálalt a PSD-ről: Grindeanu unatkozott a gyűléseken, mert sok mindent nem értett
A korábbi kormánykoalíció zárt ajtók mögötti működéséről, a szociáldemokrata vezetők felkészültségéről és a jelenlegi politikai manőverek hátteréről beszélt Ioana Dogioiu. A Sebastian Zachmann vezette adásban Ilie Bolojan volt szóvivője kifejtette, hogy meglátása szerint a PSD részéről Marian Neacșu képviselte a valódi szakmai vonalat a kabinetben, miközben Sorin Grindeanu pártelnök szereplése és felkészültsége komoly hiányosságokat mutatott a koalíciós egyeztetéseken.
Dogioiu felidézte, hogy az egykori koalíció működése két jól elkülöníthető szakaszra oszlott. Az első időszakban a PSD részéről Sorin Grindeanu és Marian Neacșu, valamint az adott témában érintett miniszterek vettek részt a tárgyalásokon. A volt szóvivő úgy fogalmazott, bár tisztában van azzal, hogy elismerő szavai sokakban ellenérzést kelthetnek, a kormányzati munkát tekintve Neacșu kiemelkedő felkészültségről tett tanúbizonyságot. Kijelentette, hogy a politikus a legmagasabb szinten átlátja a közigazgatás és a törvényhozás működését, az államgépezet logikáját, és a megbeszélések során soha nem hallott tőle szakmaiatlan felvetést. Hozzátette, elhatárolja a politikai tevékenységet a végrehajtói teljesítménytől: Neacșu fegyelmezett pártkáderként tette a dolgát, ám a koalíciós üléseken ő jelentette a szakmaiságot.
Ezzel párhuzamosan a volt szóvivő éles kritikát fogalmazott meg Sorin Grindeanuval szemben. Dogioiu megfigyelése szerint a pártelnök gyakran egyáltalán nem értette a tárgyalt szakpolitikai kérdéseket, a tanácskozásokon olykor látványosan unatkozott, de hiányosságait Neacșu szakmai jelenléte ellensúlyozta. A helyzet akkor változott meg gyökeresen, amikor a PSD belső feszültségei nyomán Claudiu Manda pártfőtitkár is megjelent a koalíciós üléseken. A volt szóvivő beszámolója szerint Manda szinte meg sem szólalt – összesen alig 10-15 szót mondott –, ám folyamatosan Grindeanu mellett ült. Ezt követően a pártelnök viselkedése érezhetően átalakult: a zárt ülések elején a nyilvános televíziós szerepléseihez hasonló politikai szónoklatokat kezdett tartani, ami a koalíciós partnerekből, köztük értetlenséget váltott ki. Dogioiu megjegyezte azt is, hogy Manda felbukkanásával megszűntek azok az informális, szűk körű egyeztetések is, amelyekre a miniszterelnök az ülések végén olykor csak a pártelnököket hívta be a dolgozószobájába.
Ioana Dogioiu a jelenlegi politikai fejleményekre reflektált, köztük az ellenzéki mozgásokra és a PNL belső konfliktusaira is kitért. Elemzése szerint az AUR által benyújtott bizalmatlansági indítvány, valamint Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnökének bejelentkezése a PNL elnöki posztjára valójában azt a célt szolgálja, hogy elterelje a figyelmet a PSD és vezetője nehézségeiről. Tișe kezdeményezését, miszerint egy meg sem hirdetett kongresszuson venné át a liberálisok irányítását, a volt kormányszóvivő mesterségesen kreált ügynek minősítette. A párt belső forrásai szerint a kolozsvári politikus nem rendelkezik érdemi támogatottsággal egy azonnali tisztújításhoz, Ilie Bolojan jelenlegi PNL-elnök pedig határozottan elutasította a vezetésváltást, jelezve, hogy a liberálisok sorait el kell hagyniuk mindazoknak, akik a formációt a PSD kiszolgálójává vagy klónjává akarják tenni.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom