Telt ház előtt tesztelte az erdélyi terepet Tarr Zoltán: partnerséget kínált politikai kézivezérlés nélkül

Már percekkel a kezdés előtt teljesen megtelt a kolozsvári Planetárium: a kulturális térben a rendszeres, vitákra nyitott és rendszerkritikus közönség mellett meglepően sok RMDSZ-es politikus és intézményi szereplő is megjelent. A Tisza-kormány külhoni ügyekért is felelős miniszterének négynapos körútján ugyanis jutott egy-egy szűkebb körű munkavacsora a pártvezetőknek – Nagyváradon Cseke Attilával, Kolozsváron pedig Kelemen Hunorral –, a vizit gerincét azonban láthatóan nem a politikai elit, hanem a civil, kulturális és közösségi találkozások adták.

Így esett, hogy a megszokott törzsközönség mellé feltűnően sokan érkeztek a helyi politikai fősodorból is, lévén ez az egyetlen hely, ahol láthatták-hallhatták a minisztert. Eljött Csoma Botond parlamenti frakcióvezető, Antal Géza a Kolozs megyei ügyvezető elnök és Horváth Annát, az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnököt is láttam. A pártpolitikusok a Planetárium közönségével együtt, a nézőtérről kényszerültek végighallgatni, mit gondol a Tisza-kormány minisztere az erdélyi viszonyokról, a támogatáspolitikáról és a hatalmi hegemónia lebontásáról. A miniszter pedig a pódiumon nem a jól megszokott diplomáciai toposzokat ismételgette, hanem határozott és sok szempontból kényelmetlen elveket vázolt fel.

A volt református lelkész személyes indíttatásáról beszélve elmondta: önmagát „rendszerszinten lázadó” típusként határozza meg, aki tiszteli a kereteket és a rendet, de a legfontosabb igazodási pontja a szabadság és a szuverenitás. Felidézte: az egyházból való korábbi távozását éppen az kényszerítette ki, hogy veszélyben látta a közösség és a saját belső függetlenségét, a kegyelmi botrány idején pedig azért emelhette fel a szavát Balog Zoltán beavatkozása ellen, mert egzisztenciálisan már nem függött a hatalmi struktúrától.

A tavaszi magyarországi választási győzelem kapcsán határozottan kijelentette: Magyarországon valódi rendszerváltás történt. Meglátása szerint az Orbán-korszak másfél évtizede alatt a hatalom a kultúrában, a médiában és az egyházakban is a totális hegemóniára és a teljes kiszolgáltatottságra, a dependenciára törekedett.

„Elvette a szabadságot, a levegőt. Éltem a kommunizmus utolsó éveiben, és elképesztő déjà vu érzésem volt: rágta az emberek lelkét a rezsim”

– fogalmazott, hozzátéve: a Tisza-kormány célja ezen megcsontosodott keretek lebontása. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány a jogállam kiszámítható fékjeivel és ellensúlyaival dolgozik. Példaként említette a rendeleti kormányzás azonnali megszüntetését, a miniszterelnöki tisztség két ciklusban való korlátozását, valamint az európai médiaszabadságról szóló szabályozás hazai bevezetését.

Tarr Zoltán szinte elérzékenyülve és látható lelkesedéssel beszélt arról, mekkora dologban van most az anyaország. Hangsúlyozta, nem emlékszik a történelemből még egy olyan pillanatra, amikor a történelem adott volna ennek a népnek még egy esélyt, hogy amit elrontottak az elmúlt évtizedekben, azt most közösen kijavítsák. A tárcavezető számára létfontosságúnak tűnt, hogy az erdélyi közönség pontosan átlássa ennek a lélektani mélységét és tétjét, mert meglátása szerint e nélkül a megértés nélkül képtelenség új alapokra helyezni az anyaország és a külhoni magyarság viszonyát. Úgy vélte, hatalmas szakadék feszül a között, ami Magyarországon valójában történik, és aközött, amit a propaganda által tematizált erdélyi nyilvánosság ebből érzékel.

Hogy érzékeltesse, mi vár rájuk a rendszerváltásnak ebben a fázisában, még a Csillagok háborúját is bevetette. Felvetette a teremnek: vajon miért nem készülnek olyan Star Wars-filmek, amelyek arról szólnak, mi történt a győzelem után? Rámutatott, hogy a hollywoodi történetek mindig ott érnek véget, hogy a lázadók legyőzték a Birodalmat, beúszik a stáblista, utána pedig csak előzményfilmeket gyártanak. Tarr szerint forradalmat csinálni vagy leváltani egy hatalmat sem egyszerű feladat, de a valódi nehézség csak ezután kezdődik: a világban ugyanis nincsenek receptek arra, hogyan lehet kijönni egy diktatúrából és egy totális hegemóniára épülő működésből. Kijelentette: amit most Magyarországon csinálnak, az tökéletesen szembemegy a világban látható populista trendekkel, és mivel nincsenek előttük kész forgatókönyvek, a rendszerváltás utáni mindennapok olyanok, mintha maguk írnák azt a forgatókönyvet, ami ha sikerül, „hollywoodi kasszasiker” lesz. Ezért kérik a társadalom és a határon túliak türelmét és részvételét is, hiszen az elszámoltatás és az intézményi átalakítás lassú, jogállami mederben folyik, mert „nem macsetével” akarnak rendet vágni, hanem közösen megteremteni a működőképes demokráciát.

Nem kegy, hanem adófizetői forrás: a támogatáspolitika új alapjai

A határon túli támogatások jövőjét firtató kérdésekre válaszolva a tárcavezető határozottan visszautasította azt a fideszes megközelítést, amely a nemzetpolitikai támogatásokat az anyaországi kormányzat vagy egyes politikusok személyes „jótéteményeként” próbálta eladni. Utalt a péntek délelőtti szilágycsehi látogatására, ahol a februárban leomlott templomtorony helyreállítására jelentett be 110 millió forintos hozzájárulást:

„Ez a pénz nem Magyar Péter vagy Tarr Zoltán jótéteménye, amit emléktáblával kell megköszönni. Ez a magyar adófizetők pénze, amelyet egy fontos és közös célra adunk, mert arra a közösségnek valóban szüksége van”.

A támogatási rendszer átalakítása már folyamatban is van, mondta a miniszter, és vázolta, hogy a korábbi egyedi döntéseket és a miniszteri kereteket fokozatosan kivezetik, helyüket pedig átlátható pályázatok és független szakmai kollégiumok veszik át.

A támogatások átvilágítása szintén forró téma volt. Nem az a cél, hogy macsetével essenek neki a határontúli intézményeknek, magyarázta a miniszter, és nem a túlélésért küzdő kedvezményezetteket akarják megbélyegezni vagy kollektív bűnösként pellengérre állítani. A fekete dobozokat azért nyitják ki, mert a budapesti kormánypolitika másfél évtizeden át a saját politikai túlélésének zálogaként, kézivezérelt kliensrendszerként működtette a forrásokat. A cél nem az erdélyi intézményrendszer kivégzése, hanem a korábbi korrupt politikai döntési mechanizmusok feltárása és a közpénzek elszívásának megállítása.

„Nem vagyunk közösségellenesek, nem vagyunk magyarellenesek, és nem vagyunk egyházellenesek. Mi hegemóniaellenesek, kirekesztésellenesek, lopás- és korrupcióellenesek vagyunk. Nem szeretjük, ha a közpénzből valaki magánpénzt csinál”.

Amikor a határon túli pénzek körüli anyaországi közhangulat került szóba, a miniszter kerülgetés nélkül szembesítette a kolozsvári közönséget azzal, hogy mi az, ami az anyaországi átlagpolgárokat jelenleg kiborítja: az egyik az egyházaknak juttatott támogatás, a másik pedig a határon túlra irányított források.

Azonban óriási tévedés azt hinni, hogy a budapesti kormánypárti szavazó vagy az utcára vonuló anyaországi polgár hirtelen meggyűlölte volna a határon túli magyarokat. Az ok ennél sokkal prózaibb: a magyar társadalomnak egyszerűen elege lett abból a gátlástalan klientúraépítésből és politikai zsarolásból, amivé a Fidesz az elmúlt másfél évtizedben a nemzetpolitikát züllesztette. A pénzcsapokat ugyanis nem a valódi, helyben maradó közösségek megsegítésére, hanem a saját hátországuk bebetonozására, a helyi sajtó bekebelezésére és a választási lojalitás megvásárlására használták, miközben a kis közösségeknek, a valódi kultúrának vagy a szórványnak alig jutott valami.

Kiszámítható diplomácia: miért nem magánlátogatóként érkezik a kormányfő?

A közönségtalálkozón elhangzott a kérdés arra vonatkozóan is, mikor látogat Erdélybe Magyar Péter. Tarr Zoltán rámutatott: a kormányfő érkezése nem maradhat el, ám az új vezetés szakítani kíván az Orbán-kormány azon gyakorlatával, amely az államközi diplomáciát kikerülve, kizárólag „magánlátogatásokra” redukálta a szomszédságpolitikát.

„Magyar Péter nem kóvályoghat át csak úgy a határon, hogy szevasztok. Ennek megvan a diplomáciai rendje. Ahhoz, hogy az itteni magyarság helyzetét érdemben segíteni tudjuk, elengedhetetlen, hogy a két ország között normális kapcsolat legyen. Nem tehetjük meg, hogy magasról teszünk a szomszédos ország legitim, megválasztott vezetésére”.

A miniszter elmondta: amint Bukarestben feláll az új kormány, sor kerülhet a hivatalos kormányfői találkozóra, ahol a romániai magyar közösség jogainak érvényesítése elkerülhetetlen és központi téma lesz. Hangsúlyozta, hogy az európai uniós integráció és a schengeni övezet kiterjesztése adja a valós, modern keretet a határokon átívelő nemzetegyesítéshez, amely a bezárkózás helyett a gazdasági, kulturális és emberi kapcsolatok szabad áramlását biztosítja.

Médiatér, MCC és a torz arányok: mi lesz a felhizlalt struktúrákkal?

A közönségtalálkozón elkerülhetetlenül előkerült az erdélyi nyilvánosság két legsúlyosabb, milliárdokkal kibélelt elefántja: a sajtó és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kérdése. Mostis Gergő moderátor felvetésére, miszerint az anyaországi forrásokból mesterségesen felduzzasztott, mára a „too big to fail” kategóriájába került struktúrák mellett miként valósulhat meg a valódi kiegyenlítés és az éveken át mellőzött szereplők helyzetbe hozása, Tarr Zoltán konkrétan nevesítette a fideszes hátszéllel kiépített holdingot:

„Az Erdélyi Médiatér Egyesület 15 milliárd forint össztámogatást kapott 5–6 évre visszamenőleg. Sok pénz? Kevés pénz? Nem tudom, nekem soknak tűnik. De hogy ez most hogy és mint hasznosult, mennyiben szolgálta a közösség érdekeit? Ezek azok a nehézségek, amikkel szembesülünk, amikor bizonyos dolgoknak bottal üthetjük a nyomát.”

A miniszter leszögezte: a cél nem az eddigi kedvezményezettek kényszerű megsemmisítése, hanem a monopólium megtörése. Mint mondta, az anyaországi társadalomban felhalmozódott elvárás az, hogy „aki eddig büntiben volt, az jöjjön, aki meg kapott, menjen büntibe” – a kormány viszont az aránytalanságok megszüntetésére törekszik:

„Miért ne lenne joga annak is létezni, aki eddig kapott? Csak éppen nem kizárólag ő kaphat. Azt szeretnénk, hogy az is hozzájuthasson a forrásokhoz, akit eddig elzártak ettől.”

Hasonlóan kényes témaként került terítékre az Erdélyben is százmilliókkal terjeszkedő MCC elitképzése és jövője, különösen annak fényében, hogy Magyarországon az intézet fenntartói hátterét és vezetői struktúráját már alapjaiban rázták meg a kormányváltást követő átalakítások. Arra a kérdésre, hogy a kormányzat tovább támogatja-e vagy elengedi a hálózatot, Tarr Zoltán jelezte: a tárca elválasztja a politikai konstrukciót a tényleges funkciótól.

Elmondta, hogy a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) körüli visszásságok felszámolása minden képzeletet felülmúló feladat elé állította a kormányt, ám a céljuk a hasznos közösségi értékek megmentése.

„Nem az MCC-vel mint szervezettel akarunk foglalkozni, hanem a tehetséggondozással mint közüggyel. Rengeteg jó szakember és fontos projekt van ebben a rendszerben. Nem az a cél, hogy mindent beomlasszunk, hanem hogy a tehetséggondozás, a kollégiumi ellátás és a fiatalok helyben maradását segítő valódi programok megmaradjanak, de többé ne politikai alapon működjenek.”

„A döntés az önök felelőssége”: itt a budapesti gyámság vége

A közönségtalálkozó utolsó kérdései az erdélyi magyar politikai intézményrendszer helyzetét és a helyi hatalmi struktúrák átmentésének dilemmáját érintették. Arra a felvetésre, hogy az új kormányzat miként viszonyul az RMDSZ-hez, illetve lát-e garanciát arra, hogy a korábban felépített hálózatok ne mentsék át magukat a megváltozott körülmények közé, Tarr Zoltán határozott elvi határvonalat húzott.

A tárcavezető a rendszerváltás időszakának reflexeit idézte fel:

„Látjuk ezeket a kaméleon jellegű mozgásokat otthon is, meg itt is. Nehéz tetten érni őket, és nehéz meglátni, mert nem annyira fekete-fehér a dolog. Ahogy mi is elkezdtük Magyarországon, itt is, ha úgy gondolják, foglalkozni kell vele. Nem mi fogjuk megmondani, hogy hogyan. Van valami, amit mi elkezdtünk, ezt meg lehet nézni példaként vagy rossz kísérletként, de nem a mi dolgunk a beavatkozás. Nekünk egyetlenegy dolgunk van: a magyar adófizetők pénzét nagyon meg kell nézzük, hogy mire költjük. Minden egyéb az önök feladata.”

A miniszter elutasította a korábbi kurzusra jellemző budapesti beavatkozási mintákat, egyúttal jelezte: a támogatáspolitikában az intézményi hegemónia és az egyoldalú függőségek felszámolása a mérvadó.

„Mi nem vagyunk közösségellenesek, nem vagyunk magyarellenesek és nem vagyunk egyházellenesek. Hegemóniaellenesek vagyunk, kirekesztésellenesek vagyunk és korrupcióellenesek vagyunk. Nem szeretjük azt, ha a közpénzből valaki magánpénzt csinál. A döntés az önök felelőssége.”

Tarr Zoltán a kolozsvári beszélgetést követően Székelyföld felé folytatja útját: a program részeként Parajdon az Áprily Lajos Emlékházat keresi fel, vasárnap a Madarasi-Hargitán válaszol a sajtó képviselőinek kérdéseire, a körút pedig a székelyföldi roma közösség felkeresésével zárul.