Szilágycseh, Kolozsvár, Hargita: újabb erdélyi látogatásra érkezik Tarr Zoltán miniszter
Többnapos erdélyi körutat kezd csütörtökön Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. A Tisza-kormány külhoni ügyekért felelős tárcavezetője a hivatalos program szerint Nagyvárad, Szilágycseh, Kolozsvár, Parajd és a Madarasi-Hargita érintésével járja be a régiót. A tavaszi magyarországi országgyűlési választások óta ez Tarr Zoltán második hivatalos erdélyi útja.
A miniszter először július végén látogatott Erdélybe, amikor a megújult fehéregyházi Petőfi Emlékhely avatóünnepségén vett részt. Tarr akkor külön találkozott Marosvásárhelyen Markó Béla korábbi RMDSZ-elnökkel, akivel közös fotót is megosztott a közösségi oldalán, miközben a rendezvényen jelen lévő Kelemen Hunorral nem jelent meg közös kép.
Fehéregyházán elmondott beszédében Tarr élesen bírálta az Orbán-kormány nemzetpolitikáját: úgy fogalmazott, hogy az előző budapesti vezetés politikai és ideológiai befolyásszerzésre használta a határon túli közösségeket, és elnézést kért „minden egyes megtévesztett, átvert és rettegésben tartott határon túl élő honfitársától”. Akkor adott interjújában a tárcavezető hangsúlyozta, hogy fel kívánják számolni a lojalitásalapú forráselosztást, a jövőben nyilvános egyeztetésekre és szakmai bizottságokra bíznák a döntéseket, az átvilágítás során feltárt esetleges visszaélések esetén pedig jogi lépéseket tesznek.
A viszonyt azóta tovább bonyolította az a tranzakció is, amelynek során az anyaországi közpénzekből kiépített Erdélyi Médiatér egyes vagyonelemei – a volt Demeter Szilárd-féle médiaholding rádiós frekvenciái – Turos Lóránd RMDSZ-es szenátor érdekeltségébe kerültek.
A mostani látogatás nyilvános állomásai: Szilágycseh, Kolozsvár és a Madarasi-Hargita
A mostani, csütörtöktől vasárnapig tartó látogatás Nagyváradon kezdődik, ahol a minisztériumi küldöttség többek között egyházi vezetőkkel és politikusokkal fog találkozni, de civil szereplőkkel való kávézás és ismerkedő beszélgetés is szerepel a programban.
A körút első sajtónyilvános állomása péntek délelőtt lesz Szilágycsehben. Tarr Zoltán – aki korábban református lelkészként is szolgált – meglátogatja a helyi református templomot, amelynek 507 éves, felújítás alatt álló tornya 2026 februárjában leomlott. A helyszínen a miniszter hivatalos bejelentést tesz a templom ügyében, áll sajtó számára kiküldött tájékoztatásban.
Péntek este Kolozsváron folytatódik a program: 18 órától a főtéri Planetárium kávézóban tartanak nyilvános pódiumbeszélgetést Paradigmaváltás a magyar–magyar viszonyban címmel. Az eseményen Mostis Gergő kultúraszervező kérdezi Tarr Zoltánt a határon túli magyar közösségek és az új budapesti kormányzat kapcsolatairól. A rendezvényen a közönségnek is lesz lehetősége kérdéseket intézni a miniszterhez.
A hétvége folyamán a küldöttség Székelyföldre utazik. A program részeként Parajdon felkeresik az Áprily Lajos Emlékházat – a településen Tarr Zoltán korábban, még EP-képviselőként járt Magyar Péterrel a tavalyi sóbánya-katasztrófát követően az országgyűlési választások előtt.
Az erdélyi sajtó munkatársai számára vasárnap délelőtt nyílik alkalom átfogóbb témák felvetésére: a minisztérium közlése alapján a Madarasi-Hargitán tervezett program alkalmával biztosítanak lehetőséget sajtóbeszélgetésre a miniszterrel. A körút vasárnap este Sepsiszentgyörgyön zárul, ahonnan a küldöttség visszaindul Budapestre.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom