Csúfosan végződött Georgescu moldvai turnéja, a templomból kizárták, Ștefan cel Mare szobránál kifütyülték

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Nem alakult épp diadalamenetnek Călin Georgescu vaslui-i turnéja: a volt elnökjelöltet – aki a jelek szerint fáradhatatlanul járja a vidéket – ugyan Codăești piacán még lelkesen fogadta pár száz rajongó, a nap többi részében viszont sorra csapódtak az orra előtt az ajtók, a végén pedig már a füttyszó és a felháborodás dominált.

Az országjárás újabb felvonása Codăești-ben még a megszokott koreográfia szerint indult: helyi termelők méregetése, autogram osztogatás, zúgó „Georgescu elnök!” és a klasszikus „Călin, Călin, a nép veled van!” rigmusok. A Transtelexen korábban már részletesen bemutattuk, hogyan a politikus az AUR-ral közös országjárása során olyan helyszínekre is elért, mint a székelyföldi Kökös, ahol a helyi szervezők szinte már hivatalban lévő államfőként ünnepelték. Vaslui megyében viszont hamar megmutatkozott, hogy a spontánnak szánt népvezéri imázsépítés könnyen falakba ütközik, ha a kiszemelt helyszíneken még csak nem is egyeztetnek arról, hogy mi a látogatás mögötti szándék.

A legkínosabb jelenet a Marcomovas bútorgyárnál történt meg: Georgescu csapata úgy vette fel a hivatalos kampánymenetrendbe a 134 fős üzemet, hogy a vezetőséggel vagy a dolgozókkal semmit nem egyeztetett. A gyár tulajdonosa, Ion Marcu a sajtó szerint határozottan elzárkózott attól, hogy a vállalkozását bármilyen módon összefüggésbe hozzák a radikális politikai üzenetekkel. A cég végül a Facebookon is közzétett egy egyértelmű nyilatkozatot, miszerint sem a vezetés, sem a kollektíva nem kér a látogatásból, így a vizit elmarad.

Hasonló hidegzuhany érte a stábot a lipovăț-i ortodox templomnál is. Bár a közösségi médiában már kész tényként harangozták be a vallásos díszletbe tervezett megállót, a Huszvárosi Püspökség (Episcopia Hușilor) és a vaslui-i esperesség gyorsan lehúzta a rolót a kampányakció előtt. Az egyházi vezetőség kijelentette, hogy egyszerű hívőként Georgescu is betérhet imádkozni vagy részt vehet a liturgián, de politikai rendezvényeknek, gyűléseknek és a szent tér propagandacélú fotózásának helye nincs a templomban és annak udvarán sem, a román ortodox egyház szabályzata ugyanis szigorúan tiltja a vallási terek és szimbólumok pártcélú kisajátítását.

A határozott elutasítás mögött álló huși-i püspök, Ignatie Trif egyébként messze nem a megszokott, politikusokkal összekacsintó román egyházi vonalat képviseli: a G4Media részletes portréja szerint az Athénban tanult, korábban Párizsban és a nyugati diaszpórában is szolgáló elöljáró a Román Ortodox Egyház egyik leginkább Nyugat-barát figurája. Nyíltan elítélte az Ukrajna elleni orosz agressziót, a koronavírus-járvány alatt a védelmi intézkedések betartására intette a híveket, és nem ez az első nyílt konfliktusa a szélsőjobboldali figurákkal sem: korábban a Szent Szinódus megrovásban is részesítette, amiért nyilvánosan szembement Georgescu EU-ellenes és oroszbarát nézeteivel, éles ellentétbe kerülve a hazai egyház olyan putyinpárti nehézsúlyaival, mint Teodosie konstancai érsek.

Georgescu körútjának volt egy másik mélypontja is, a moldvai fejedelem, Ștefan cel Mare băcăoani-i lovasszobránál, a híres magas-hídi csata (Podul Înalt) történelmi emlékhelyénél. Itt a helyi lakosok hangos füttykoncerttel és bekiabálásokkal fogadták a volt államfőjelöltet. „Menjen innen a cirkuszával és a majomkodásával!” – kiabálta egy dühös helybéli a HotNews beszámolója szerint. Georgescu hívei igyekeztek éljenzéssel elnyomni a pfujolást, sőt össze is szólalkoztak az elégedetlenkedőkkel, így végül a politikus kíséretének és a helyszínen lévő rendőröknek kellett közbelépniük, hogy megfékezzék az indulatokat.

A vaslui-i látogatás az egykori elnökjelölt hónapok óta tartó országjárásába illeszkedik. Júliusban részletesen írtunk arról, hogyan kapcsolódnak Georgescu vásári és vidéki megjelenései az AUR országos mozgósításához. A párt falvakban, piacokon és üzemekben szervez találkozókat, amelyeket videókon és élő közvetítéseken keresztül a közösségi médiában is terjeszt. Georgescu júniusi, Olt megyei és júliusi, Argeș megyei vásárlátogatásait is tömeg, autogramosztás és kampányhangulat kísérte.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!