A pedagógusok 2028-tól kaphatnak jelentősebb béremelést, az egészségügyben már közel a megállapodás

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A közalkalmazotti bérekről szóló új törvénytervezet szerint az egészségügyi dolgozók több mint háromnegyede béremelést kaphat, az oktatásban pedig új bértáblát vezetnének be, amely 2028-tól jelentős fizetésemelést hozhatna a pedagógusoknak. Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter szerint az egészségügyi szakszervezetekkel már közel vannak a megállapodáshoz, az oktatási bérezés viszont még egyeztetés alatt áll, írja a G4Media.

Pîslaru szerint az elnöki hivatal közvetítésével az elmúlt hetekben sikerült újra tárgyalóasztalhoz ültetni a politikai pártokat és az egészségügyi szakszervezeteket. A miniszter úgy fogalmazott, hogy az egészségügyi bérezésről szóló tárgyalások jóval előrébb tartanak, mint a július 17-i egyeztetés idején.

A legutóbbi tárgyalási változat alapján az egészségügyi dolgozók több mint 75 százaléka részesülne béremelésben. Pîslaru szerint ezen a területen már közel állnak a végleges megállapodáshoz.

Az oktatásban ennél bonyolultabb a helyzet. A kormány új bértáblát készít elő, amely a miniszter szerint jelentős béremelést jelentene a tanároknak. A tervezet egyik legfontosabb eleme az lenne, hogy 2028-tól teljesítsék azt az ígéretet, amelyet a 2023-as pedagógussztrájk után tett a kormány: a pályakezdő közoktatási tanárok alapbére érje el az országos bruttó átlagfizetést.

Pîslaru szerint ezt korábban azért nem tudták bevezetni, mert nem volt hozzá elegendő költségvetési forrás. Most azt vizsgálják, hogy az emelést 2028-tól lehetne-e életbe léptetni. A miniszter szerint ennek elfogadása oldhatná fel a közalkalmazotti bértörvény körüli utolsó jelentősebb vitát.

Az oktatásban az óraadók díjazását is módosítanák. A tervek szerint megdupláznák az óradíjat, amit az oktatási minisztérium javasolt. Pîslaru szerint erre azért van szükség, hogy az óraadás továbbra is vonzó maradjon a pedagógusok számára.

A változtatások 2027-ben még nem növelnék tovább az állami kiadásokat. A miniszter azt mondta, hogy jövőre nincs költségvetési mozgástér újabb jelentős kiadásokra, ezért az oktatási bértábla életbe léptetését 2028-ra időzítenék.

A törvény elfogadásának időpontja ugyanakkor továbbra is politikai megállapodástól függ. Pîslaru szerint a pártokkal folytatott egyeztetések nyitottak voltak, és a Cotroceni-palotában részt vevő pártképviselők együttműködően álltak a kérdéshez.

A volt kormánykoalíció pártvezetői, Sorin Grindeanu (PSD), Ilie Bolojan (PNL), Dominic Fritz (USR) és Kelemen Hunor (RMDSZ) kedden ismét Nicușor Dan államfővel tárgyalnak a Cotroceni-palotában. A találkozó célja, hogy megpróbálják feloldani a közalkalmazotti bérekről szóló törvény körüli politikai vitát. A jogszabály elfogadása a román helyreállítási terv egyik vállalása is.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!