Kelemen Hunor nem zárja ki, hogy az RMDSZ Grindeanut támogassa miniszterelnöknek
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ nem zárja ki Sorin Grindeanu támogatását, de erről csak akkor lehet érdemben beszélni, ha Nicușor Dan államfő hivatalosan is őt jelöli miniszterelnöknek – írja a Digi24.
Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy „a politikában, akár akarjuk, akár nem, a méret is számít”, utalva arra, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) van a legtöbb mandátuma a parlamentben. Szerinte ebből a szempontból logikus lenne, ha a legnagyobb parlamenti párt adná a kormányfőt.
Kelemen ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az RMDSZ egyelőre nem változtatott az álláspontján. A szövetség jelenleg a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetséggel (USR) együtt Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt támogatja miniszterelnöknek.
„Amíg az elnök nem jelöl ki miniszterelnököt, innen nem mozdulok” – mondta Kelemen. Hozzátette, Grindeanunak is azt mondta, hogy addig mindkét oldal marad a saját jelöltje mögött. Ha viszont Nicușor Dan meghozza a döntést, szerinte az RMDSZ-nek, a PSD-nek, a PNL-nek és az USR-nek is nyitva kell hagynia a tárgyalás lehetőségét.
A nyilatkozat azért jelent fejleményt, mert a Transtelex kedden reggel még politikai forrásokra hivatkozva írt arról, hogy a PSD és az RMDSZ puhatolózó tárgyalásokat folytat egy Grindeanu vezette kormány támogatásáról. Az RMDSZ-en belül akkor még nem született hivatalos döntés arról, hogy a szövetség kívülről támogatna-e egy PSD-kormányt, vagy akár kormányzati szerepet is vállalna.
A kormányalakítás ráadásul az RMDSZ támogatásával sem lenne egyszerű. A kabinet beiktatásához 233 parlamenti szavazatra van szükség, miközben a PSD, az RMDSZ, a nemzeti kisebbségek, a PACE és az UPR együtt csak 200 voks körül rendelkezne. A fennmaradó szavazatokat más pártoktól vagy párton kívüli képviselőktől kellene megszerezni.
A tárgyalások várhatóan csak augusztus vége után gyorsulhatnak fel. Radu Burnete, Nicușor Dan gazdasági és szociális ügyekért felelős tanácsadója szerint jelenleg a helyreállítási terv augusztus 31-i vállalásainak lezárása köti le a pártokat. Úgy számol, hogy ezek rendezése után a kormányalakítás kerül előtérbe, és ősz elejére megszülethet a megoldás.
Románia hónapok óta ügyvivő kormánnyal működik, miközben egyik lehetséges kormányzati felállás mögött sincs biztos parlamenti többség.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom