Nulla lej támogatást kapott az orbaiszéki ifjúsági szervezet, pert indíthat az RMDSZ-es megyei tanács ellen
Előzetes közigazgatási panaszt nyújtott be Kovászna Megye Tanácsához Sinka Norbert, az Orbaiszéki Fiatalok Kovásznáért Szervezet (FIKOSZ) elnöke, miután szervezetük nulla lejes támogatást kapott az idei megyei civil pályázatokon.
A jogszabályok szerint ez a kötelező első lépés, mielőtt valaki közigazgatási pert indíthatna egy önkormányzati határozat ellen. Sinka a Transtelexnek elmondta: most három lehetőség áll a megyei tanács előtt. „Válaszolnak, és elfogadjuk a választ, akkor nincs per. Válaszolnak, de nem fogadjuk el, akkor bíróságra megyünk. Ha pedig nem válaszolnak, beáll a hallgatólagos elutasítás (tăcere administrativă), és akkor szintén bírósághoz fordulunk.”
A fiatal ifivezető ugyanakkor azt mondta, jelenleg arra készülnek, hogy a bíróságon folytatják az ügyet, aminek komoly következményei is lehetnek.
„Ha megtámadjuk a határozatot, előfordulhat, hogy a bíró felfüggeszti annak végrehajtását. Ebben az esetben senki nem kap pénzt: sem az egyházak, sem a civil szervezetek, sem a kulturális intézmények, mert az összes támogatást egyetlen, 3,2 millió lejes határozat tartalmazza” – mondta az ifivezér.


Nulla lej a Kult-Űr fesztiválra
A FIKOSZ által szervezett Kult-Űr rendezvény idén egyáltalán nem részesült megyei támogatásban. A támogatási eredménylistán az Asociația Organizația Tineri pentru Covasna – Fiatalok Kovásznáért Szervezet mellett valóban 0 lej szerepel.
Nehezen érthető a döntés, írta Facebook-bejegyzésében Sinka, mert értékelésükben maguk a bírálók is elismerték programjuk jelentőségét. „A bírálatban elismerték a programjaink relevanciáját, mégis lepontoztak, olyan elvárásokat kértek számon, amelyek a hivatalos kiírásban nem is szerepeltek.” Nem bosszúból indította el az eljárást, hanem azért, mert szerinte a döntés több száz kovásznai és orbaiszéki fiatalt érint hátrányosan és nem akar azok közé tartozni, akik csendben tűrik, hogy közösségük hátrányosan érintő döntések áldozatává válik, tisztázta bejegyzésében.
A háromszéki magyar közéletben régóta ismert, hogy az ifjúsági szervezetek körében két külön hálózat működik. Sinka szervezete a Grüman Róbert korábbi RMDSZ-háromszéki ügyvezető elnök által létrehozott Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) tagszervezete. Ezzel szemben Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának RMDSZ-es elnöke környezetéhez köthető szervezetek később létrehozták a Komitatus nevű ernyőszervezetet. A két párhuzamos ifjúsági hálózat létrejöttének hátterében az RMDSZ háromszéki szervezetében évekkel ezelőtt kialakult belső politikai konfliktus állt.
A mostani támogatási vita ezért több RMDSZ-es szereplő szerint nem csak pályázati kérdésként értelmezhető.
„Nem vitát akarunk és nem feszültséget, csak tisztán látni szeretnénk” – írta Sinka. A megyei tanácsnak először az előzetes közigazgatási panaszra kell válaszolnia. Ha ezt a választ a szervezet nem tartja elfogadhatónak – vagy egyáltalán nem érkezik válasz –, akkor közigazgatási pert indíthatnak a támogatási döntés ellen.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom