Băsescu: Románia politikai vezetői veszélybe sodorják az államot

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Traian Băsescu volt államfő volt szerda este a B1 TV műsorának a vendége, és szokása szerint sarkosan fogalmazott, amikor a jelenlegi politikai helyzetről kérdezték. Szerinte a jelenlegi politikai vezetők „vakon tapogatóznak” a döntéseikben, és olyan megoldásokat próbálnak keresni, amelyek nincsenek összhangban az alkotmánnyal, foglalta össze a volt államfő gondolatait a News.ro

Băsescu úgy fogalmazott: a mai politikai vezetők színvonala oda vezetett, hogy azt hiszik, ami nekik és klientúrájuknak jó, az az országnak is jó, ezért alkotmányellenes döntéseket is rá akarnak erőltetni Romániára.

A volt államfő szerint az ország „maximális készültséget igénylő helyzetben” van, mert az alkotmányos keretek megkerülése az állam működését is veszélybe sodorhatja. „Ezek az emberek az alkotmányon kívül keresnek megoldásokat, és ezzel azt kockáztatják, hogy összeomlasztják az államot, szabályok nélküli országgá teszik Romániát” – mondta.

Băsescu a kialakult helyzetért elsősorban a PSD-t hibáztatta, de a PNL felelősségéről is beszélt. Szerinte mindkét párt személyes ambíciók és pártérdekek mentén politizál, miközben az országnak egyszerre több válsággal kell szembenéznie.

Aki egy ilyen helyzetben nem képes félretenni saját és pártja érdekeit, annak nincs helye a politikában, mondta. A volt államfő szerint az ilyen politikusok „már-már elárulják az országukat jelentéktelen érdekek és személyes hiúság miatt”.

Romániában továbbra sem rendeződött a PSD és az AUR által benyújtott bizalmatlansági indítvány nyomán kialakult politikai válság. Az Ilie Bolojan vezette ideiglenes kormánynak nincs legitimitása, a jövő továbbra is bizonytalan.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!