Az alkotmánybíróság elé viszi a kormány a bírák és ügyészek visszamenőleges bérköveteléseinek ügyét
Az alkotmánybírósághoz fordul a kormány, mert úgy véli, a legfelsőbb bíróság közvetlenül megzavarja az állami költségvetés egyensúlyát és közvetlenül beavatkozik az állam végrehajtó hatalmának működésébe azzal, hogy peres úton akarja kikényszeríteni a bírák és ügyészek visszamenőleges béremelését. Ezt Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő jelentette be a csütörtöki kormányülés után, számolt be a G4Media.
Bolojan azt mondta, hogy a legfelsőbb bíróság átlépi a hatáskörét, mert a költségvetés tervezetének kidolgozása és annak kiigazítása kizárólag a végrehajtó hatalom hatáskörébe tartozik.
A legfelsőbb bíróság március végén indított pert, kérve, hogy a kormány és a pénzügyminisztérium záros határidőn belül fizesse ki az utóbbi években felgyűlt és jogerős bírósági ítéletekben is kimondott tartozását az igazságügyi dolgozóknak. A felperes azt is kérte, hogy ha ez nem történik meg, a kormány és a pénzügyminisztérium 2 százalékos kamatot és a bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő bírságot fizessen minden nap késésért. A kérést a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság alapfokon helyben hagyta, a fellebbezést július 9-én tárgyalják a legfelsőbb bíróságon.
„Ez a konfliktus precedenst teremthet bármelyik közintézménynek, hogy beperelje a kormányt, mert nincs megelégedve a megítélt összeggel. Gyakorlatilag egy bíróság arra kötelezheti a kormányt, hogy módosítsa az állami költségvetést” – mondta Ilie Bolojan.
„Azért fordulunk az alkotmánybírósághoz, mert nem tartjuk normálisnak azt, hogy egy bírósági rendszer függetlenül állapítja meg magának a fizetéseket és hagyja jóvá az ítéleteket egy olyan ügyben, amelyhez közvetlen érdeke fűződik, és amely, ha így folytatja, komoly költségvetési problémákat okoz” – tette hozzá az ügyvivő kormányfő.
A legfelsőbb bíróság közleményben reagált Ilie Bolojan bejelentésére. Ebben az intézmény példa nélkülinek nevezi, hogy egy folyamatban lévő perben az egyik fél nyilvánosan alkotmányellenesnek nevezze a bíróság tevékenységét, ráadásul ezt egy korlátozott jogkörű, ideiglenes kormány állapítja meg.
Az igazságügyi bérekkel kapcsolatos vita két évtizedre nyúlik vissza és több mint 5000 perben született a fizetésemelést kérő igazságügyi dolgozóknak kedvező ítélet. A bérhátralék egy részét különböző pótlékok utólagos megítélése teszi ki, valamint az ágazati referenciaérték 25 százalékos megemeléséből származó összeg. A kormány adatai szerint eddig már majdnem kétmilliárd lej tartozást törlesztettek a megnyert perek értelmében, részletezte a G4Media.
Az igazságszolgáltatás vezető intézményei és a Bolojan-kormány között amiatt is nagy a feszültség, hogy megvalósult a sokat vitatott nyugdíjreform: februárban hosszas huzavona után kihirdette az államfő a törvényt, amelynek értelmében a nyugdíj az utolsó bruttó bér 80 százaléka helyett az utolsó nettó fizetés 70 százaléka lesz, miközben a nyugdíjkorhatárt fokozatosan, 2042-ig 65 évre emelik.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom