Az AUR úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – írta a párt közlése alapján az Agerpres.
A döntést az AUR országos vezetőtanácsa (CNC) hozta meg a Teleorman megyei Alexandrián tartott rendkívüli ülésén. A jelenlévő 135 tag egyhangúlag megszavazta az államfő felfüggesztésére irányuló eljárás elindítását, valamint azt, hogy egyeztetéseket kezdeményezzenek a témában a többi parlamenti párttal.
Az AUR szerint a kezdeményezésüket többek között az indokolja, hogy „a románok jelentős részét kizárják az ország jövőjét érintő döntésekből”, továbbá az, hogy az államfő – álláspontjuk szerint – nem tett eleget alkotmányos kötelezettségének, és nem nevezte meg a második miniszterelnök-jelöltet.
A CNC tagjai egyhangúlag támogatták azt is, hogy „vissza kell térni a néphez”, vagyis meg kell kezdeni az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást.
A testület emellett arról is határozott, hogy az AUR képviselői és szenátorai nem vesznek részt az esetleges szavazáson, és nem támogatják a Nicușor Dan által javasolt koalíció egyetlen kormányát sem.
Nicușor Dan felfüggesztése körüli találgatások azok után kezdődtek el, hogy PSD az AUR-ral együttműködve megbuktatta a Bolojan-kormányt. Akkor még úgy tűnt, hogy meglehet a többség az államfő elmozdításához is. Végül az AUR kedd délután jelentette be, hogy kezdeményezi az államfő felfüggesztését, és felszólította Nicușor Dant, hogy még ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással.
Az AUR azért sürgeti az előrehozott választást, mert a közvélemény-kutatások szerint akár 40-50 százalék körüli eredményt is elérhetnének, és magasan a legerősebb erő lehetne a parlamentben, miközben jelenleg a PSD mögött második helyen állnak a képviselőknek a 18, a szenátoroknak pedig a 20 százalékával.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom