Életfogytiglanra ítélték a mezőméhesi nőgyilkosság elkövetőjét
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a Maros Megyei Törvényszék Emil Gânjt, amiért 2025. július 8-án Mezőméhesen több fejszecsapással meggyilkolta volt élettársát, Anda Maria Gyurcát, egy 23 éves nőt, majd rágyújtotta a házat. A tettesről távollétében döntöttek, ugyanis az akkor a helyszínről elmenekülő férfi azóta is körözés alatt áll, a hatóságoknak továbbra sem sikerült előállítaniuk.
A tavalyi év egyik legnagyobb sajtónyilvánosságot kapott nőgyilkossági híre a mezőméhesi eset volt. A 37 éves elkövető – aki ellen távoltartási végzést rendeltek el és aki korábban már ült börtönben emberölésért – megölte, majd felgyújtotta volt élettársát, a hatóságok kiérkezése előtt pedig megszökött a helyszínről.
A minősített emberölés miatt kiszabott életfogytigalni szabadságvesztés mellett az elkövetőt további 7 évre ítélték rongálásért, 3 évre magánlaksértésért, 5 évre a távoltartási végzés megszegéséért és még 3 évre holttest meggyalázásáért.
Emellett a bíróság kötelezte Emil Gânjt, hogy összesen 510 ezer euró erkölcsi kártérítést fizessen az áldozat hozzátartozóinak és megtiltotta számára, hogy 100 méternél közelebb menjen hozzájuk vagy kapcsolatba lépjen velük. Az ítélet egyelőre még nem jogerős.
Az esetet követő napokban letartóztatási parancs nyomán nagy erőkkel keresték a környéken, a hatóságok közzétették a fényképét, mindhiába. A keresést pedig az idő elteltével kiterjesztették, előbb Arad megyére, majd az egész országra, végül pedig külföldre, többek között Németországra is, pénzjutalmat ajánlva annak, aki nyomra vezeti a hatóságokat. Akkori belügyi források szerint az elkövető előre kitervelhette tettét és egyben szökését is, mindenesetre a keresés mai napig sikertelennek bizonyult.
Nem csak az utólagos intézkedések sikertelensége az, ami miatt az ügy újra és újra felbukkant a nyilvánosságban, ugyanis Anda Maria Gyurca hatósági visszaélés áldozata lehetett. A Recorder tényfeltáró portál hozta nyilvánosságra először azokat a beszélgetéseket, amelyek rendőrségi visszaélésre utalnak és amelyek kapcsán a nő szülei fordultak segítségért a nyilvánossághoz. Ezek értelmében a rendőrség megpróbálta lebeszélni az áldozatot, hogy feljelentést tegyen az elrablója ellen.
Ekkor belső vizsgálat indult, ennek eredménye szerint a Maros megyei rendőrség egy olyan eset megfelelő felügyeletét mulasztotta el, amelynek jelentős eszkalációs potenciálja volt. A hónapok óta rejtőzködő gyanúsított, Emil Gânj ellen 2024 februárjában kiadott letartóztatási parancsról a helyi rendőrség elmulasztotta értesíteni az országos hatóságokat, derült ki a jelentésből. Emiatt egyébként már 2025 nyarán eljárás indult több rendőr ellen. Csakhogy a megyei rendőrség a féléves elemzések elvégzése során is értesülhetett volna a letartóztatási parancsról, még 2024 februárjában, ami azonban nem történt meg. Emiatt a megyei rendőrség három vezető beosztású tisztje ellen is előzetes vizsgálat indult.
A nők elleni erőszak szorosan kapcsolódik a társadalmi struktúrákhoz, nemi szerepekhez és hatalmi egyenlőtlenségekhez. A rendőrség, a szociális szolgáltatások és az igazságszolgáltatás gyakran nem biztosítanak megfelelő vagy időben érkező védelmet az áldozatoknak, részben az előítéletek és a hiányos képzés miatt.
Romániában áprilisban hirdette ki az államfő a nőgyilkossági törvényt, amely egy, a femicídiumot nemi alapú gyilkosságként meghatározó és aszerint is szankcionáló jogszabály. Azt, hogy ennek elméleti keretei a gyakorlatban is kiállják-e majd a romániai jogrendszer próbáját talán csak évek múlva tudjuk meg. Az Európa-szinten kiemelkedő jogi újítás akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntetheti a nemi alapú gyilkosságot illetve eszközöket teremt a jelenség szisztematikus vizsgálatához és megelőzéséhez is, azonban a jogalkalmazási keretek vakfoltjai és a lekövethetőség hiánya miatt könnyen látszatintézkedésé is válhat.
Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége Romániában, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112-es segélyhívószámot. Amennyiben magyar nyelven szeretne jogi segítséget kérni, a Női Jogvédő Ügyelet elérhető a [email protected] email címen, vagy a 0725109757-es telefonszámon. Abban az esetben, ha lelki segélyre van szüksége magyar nyelven, ezt a +40 754 800 808 telefonszámon vagy [email protected] címen tudja igényelni.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom